Hírek

2010.02.16. 09:04

Rönkhúzás és böllérverseny a téltemető csákánydoroszlói ünnepségen

A csákánydoroszlói Civil Szervezet Egyesület idén is megrendezte a téltemető ünnepséget, a rönkhúzást. A szép hagyományt most egy nagyszabású böllérversennyel egészítették ki. A nagysikerű rendezvény rengeteg érdeklődőt vonzott.

Takó Gábor

A program Bálint Sándor köszöntőjével vette kezdetét. Amíg a csákánydoroszlói fiatalok és nem annyira fiatalok elmentek egy kis pénzt gyűjteni a faluba az esti bolondesküvőre, addig a böllérversenyre is elkezdtek készülődni a csapatok.

A hat csapat (Csákánydoroszló, Nádasd, Vaskeresztes, Daraboshegy, Szarvaskend, és a körmendi tűzoltók) egymás után levágta a disznókat, majd folytatódott a munka a perzseléssel, mosással. A munkálatokat szakértő zsűri bírálta. Délelőtt 11 óra körül már finom illatok terjengtek az erre a célra felállított sátrakból, sült a máj és a pecsenye.

A kolbászok, hurkák elkészülte után, a zsűri az ételek minőségét és a házi ízek fellelhetőségét is pontozta. A böllérversenyen a győzelmet Nádasd csapata szerezte meg, mely után kupával és ajándékokkal lettek gazdagabbak a csapattagok.

Kora délután maskarába öltözött emberek gyülekeztek a művelődési ház udvarán, hogy végighúzzák a rönköt a falun. Temetve ezzel a telet, valamint emlékezve arról, hogy ebben a farsangi időben sem kelt egybe egy csákányi pár sem.

A díszes menet 14 órakor indult a fiús házhoz, ahol az ifjú férj Mocsárfalvi Csárli legénykori nevén Bánat Pista elég bánatos képpel fogadta a násznépet. Sorsába beletörődve és nagy tuszkolás közepette elindultak a lányos házhoz, ahol már epedve várta párját Kerekfejű Bokorugró Bianka leánykori nevén Rücskös Gizella. A párt a rönkre ültették, majd végigvonultak a falu utcáin, a kocsmák előtt meg-megállva.

Végül megérkeztek a lagzi helyére a kultúrházba, ami nem volt egyszerű, mert még ezt a csúnya menyasszonyt is megszöktették. Bánat Pista ábrázatát látva talán jobb lett volna az arának, ha nem találják meg, így azonban a püspök összeadta őket. Az esketést a rönkárverés, azt pedig a menyasszonytánc követte. Közben kulturális műsor is volt, melyben fellépett a helyi vegyeskar és a Jakabházi parasztzenekar.

Majd amikor már mindenki kitáncolta magát, a böllérverseny végtermékeiből hatalmas lakodalmat csaptak. A finom falatok mellett folyt a sör, a bor és a pálinka, szólt a zene hajnalig. Az ifjú házasok a násznéppel együtt máig is élnek, ha meg nem haltak (meg, ha kijózanodtak).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!