Hírek

2010.11.10. 03:23

Simon Attila szíve csücske a természetfotózás

Gimnáziumi évei alatt vett először kamerát a kezébe. Az eszköz úgy megbabonázta, hogy azóta nem tudja letenni.

Kozma Gábor

- Egyetemi éveim alatt kerültem igazán bensőséges viszonyba a fotózással, szakirodalommal, a szakma első titkaival, gondjaival - vallotta magáról. - Első (csoportos) kiállításom 1968-ban a Budapesti Fotóklubban került a falra. 1970-ben a Népművelési Intézetben, 75-ben Újpesten voltak önálló kiállításaim. De eljutottak a képek Erdély, Lengyelország és az akkori NDK kiállítótermeibe is - fogalmazott az Őrséget is megkapóan szép színekkel, belső hangulatokkal ábrázoló művész. Fót, Budapest, majd Őriszentpéter és Szentgotthárd, míg 2006-2007-ben Apátistvánfalva adott otthont egy komolyabb megmérettetésneg. Nemrég Pécs, Kőszeg és Szombathely érdeklődői láthatták felvételeit, de volt már kiállítása Kisrákoson, Felsőjánosfán, Csákánydoroszlón is. - Édesapám szerint középszerűnek lenni nem érdemes, ennek megfelelően igyekeztem munkáimat mindig alaposan, precízen kivitelezve letenni az asztalra. 1979-ben szereztem fényképész szakmunkás bizonyítványt. Német nyelvtudásom segített hozzá, hogy 1988 óta majd minden alkalommal kijuthattam a kölni Photokiná-ra, a világ legnagyobb fotós seregszemléjére.

Nagy megtiszteltetést jelentett számomra, hogy munkáim alapján 2000-ben az angol Mester Fotográfusok Szövetségének tagja lettem, így jogosult vagyok az LMPA, a Licentiate Master Photographers Association cím viselésére - mondja minden hivalkodás nélkül, csupán tényeket említve a fotográfus.

Simon Attila nem hiányozhat a tájék, a megye fontosabb rendezvényeiről sem. Hat éve Kisrákoson él és alkot, szíve csücske a természetfotózás, de nem kizárólagosan. Sokat utazik és ez a körmendi kiállításon is tükröződik. Csodálatos tájak és emberek sorakoznak képein. A tárlatot november 26-ig láthatják az érdeklődők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!