Hírek

2009.10.21. 02:29

Somló üdvözlete a vasvári Nagy Gáspár Kulturális Központban

Az esztendő utolsó hónapjaiban is számos tartalmas programmal várja látogatóit a Nagy Gáspár Kulturális Központ. A napokban Boldizsár Zsolt A Somló üdvözlete című festménytárlatát mutatja be a Castrum Galéria.

Vojnovics Viktória

Hangsúlyozta: Nem dughatjuk a fejünket az illatozó virágok és az erdei lombok közé: látnunk kell az omladozó falusi portákat, és a diszharmóniát is észre kell vennünk. Boldizsár Zsolt, az alkotó így vall erről: Imádom a vízpartokat, az árnyas erdőbelsőket, a magyar vidék hangulatát festeni. De a fő témám az a hely, ahova születtem, ahova mindig jó visszatérni, ami, úgy érzem, mindig visszavár: a Somló. Nap mint nap mindig új arcát mutatja nekem. Jó lenne addig élni, míg meg nem unom festeni a pannon táj eme gyöngyszemét. Már több mint egy évtizede fedeztem fel mint egyik fő festői témámat, a Jeli Arborétumot, amit azóta már sok képemen ábrázoltam.

Boldizsár Zsolt tárlata no-vember 4-éig látogatható a Castrum Galérián.

Pár nappal később, november 7-én pedig a Hegyháti Toborzó nevet viselő, első Közkincs Napnak ad otthont az intézmény. A Nagy Gáspár Kulturális Központ szakmai munkájában mindig hangsúlyos volt a lokális közösségek, a helyi cselekvések megerősítése. Szakmai hitvallásunk, hogy az értékek állandó újrafogalmazása csakis erős közösségekben, a helyi hagyományokra és a helyi cselekvésekre épülve történhet meg. E szellemiségre épül a Hegyháti Toborzó, mely szorosan kötődik, a Vasi-Hegyhát Többcélú Kistérségi Társulás településein működő kulturális kerekasztal munkájához, és a működés koordinálását felvállaló intézmény névadójának szellemi hagyatékához. A hegyháti kistérségben, váltakozó helyszíneken a települések kulturális szereplői hozzáláttak a közösségi, kulturális munkák tervezéséhez, a kistérségi szintű koncepció kidolgozásához, s a rövid távú tervezésben helyet kapott egy kistérségi nap megvalósítása is.

A tervek szerint az első Közkincs Napon a Hegyhát valamennyi települése bemutatkozik majd. A program fő célja: a Hegyhát kulturális vonzerőinek újszerű, komplex bemutatása egységes arculatban.

Majd a hónap programjai a hagyományőrzés jegyében folytatódnak. A sorra kerülő különleges csipkekiállítást a Nemzetközi Népdalos és Hagyományőrző Fesztivál részeként hívják életre a Nagy Gáspár Kulturális Központ munkatársai. A közönség népművészeti bemutatót is megtekinthet Bevezetés a csipkeverés rejtelmeibe címmel. A rendezvény háziasszonya Keresztiné Lennert Gabriella lesz. A tárlat november 20-án nyitja majd meg kapuit a tizenkettedik alkalommal életre hívott fesztivál részeként.

A nemzetközi találkozóra egyébként október 30-áig várják a jelentkezéseket a szervezők. A dalcsokrok hossza egyéniben maximum három, csoportban öt perc lehet. A fesztiválnak november 20-án ad otthont a kisváros. A zsűri tagjai között köszönthetik a résztvevők Horváth Károly népzenészt, a népművészet ifjú mesterét, Földesi János népzenészt, a Boglya Együttes vezetőjét, valamint Béres Andrea énekest, a Konkoly Együttes tagját is. A fesztivál tervezett programja szerint elsőként a 6-10, majd a 11-14 valamint a 15-18 évesek lépnek színpadra, végül a felnőttek adhatják elő dalcsokraikat.

Ugyancsak várják a jelentkezéseket a kulturális központ dolgozói a névadójuk tiszteletére életre hívott, A költő hazatér címet viselő vers- és prózamondó találkozóra. A rendezvényt harmadik alkalommal hívja életre a vasvári kulturális központ, karöltve Bérbaltavár és Nagytilaj önkormányzatával, valamint a Vasvári Színi Egylettel.

A találkozóra diákok és felnőtt, nem hivatásos vers- és prózamondók jelentkezését várják négy korcsoportban: a 6-10, 11-14, 15-18, valamint a 18 év felettiek kategóriájában. A résztvevők két mű előadásával nevezhetnek: kötelezőként Nagy Gáspár egy alkotásával, illetve annak részleteivel, valamint egy szabadon választott művel. A művek előadásának időtartama maximum öt perc lehet. A jelentkezéseket december 11-éig várják a szervezők. Látnunk kell az omladozó falusi portákat, észre kell vennünk a diszharmóniát is

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!