Hírek

2017.06.13. 19:45

Styl: a 113,8 milliós kérdés - Az ügyvezető másik cége szállítja a szoftvert félmilliárdos veszteség mellett

Mint arról beszámoltunk, ismét nehéz helyzetbe került a Styl Fashion Kft. gazdálkodása, miután kiderült, hogy az állami és önkormányzati mentőövet kapott cég az előző évben jelentős veszteséget halmozott fel. Közben a volt ügyvezető cége szerződés nélkül kapott volna összesen 113,8 millió forintot egy vállalati szoftverért.

Vas Népe

Ismét nehéz helyzetbe került a Styl Fashion Kft. gazdálkodása, miután kiderült, hogy a vállalat az állami támogatás ellenére az előző évben jelentős veszteséget halmozott fel.

Az ügyben dr. Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője szólalt meg először, mint mondta, meg kell találni a történtek felelőseit.

Szerződés nélkül?

Időközben távozott a társaság ügyvezetője, Szilágyi Sándor, mivel jogerőre emelkedett az a bírósági döntés, amely eltiltotta őt a cégvezetéstől. Szilágyi egyebek között azért kényszerült lemondásra, mert a bíróság jogerősen eltiltotta a gazdasági társaságokban betöltött tisztségviseléstől. Időközben kiderült, hogy - a Stylnél jelenleg beszerzési munkatársként dolgozó - Szilágyinak van egy saját cége is, a Szilanusz Consulting Kft. amely a jelenlegi információink szerint szerződés nélkül kapott volna összesen 113,8 millió forintot egy vállalati szoftverért. A havi több mint 3 millió forintos részletet eddig törlesztette is a Styl.

Az ügyvezető egyébként információink szerint havi 1 millió forintos munkabért kapott, valamint havi 1,9 millió forint összegű határozatlan idejű megbízási szerződésért látta el feladatait a cégnél. A hozzánk eljutott dokumentumokból az is kiderül, hogy Szilágyi Sándor 2016. október 16-án ígért nullszaldós működést 2016-ra. Májusban aztán robbant a bomba, kiderült a valóság, hogy a jelenlegi becslések szerint több mint 500 millió forint veszteséget halmozott fel a cég.

Szoftverkavalkád

Bár Szilágyi távozott, egy szoftveres tranzakció miatt véleményünk szerint akár továbbra is ráláthat a cég működésére. Egy korábbi ügylet miatt ugyanis kiderült, hogy az érdekeltségébe tartozó cég, a Szilanusz Consulting Kft. adta el a vállalatnak azt a szoftvert, amely vezeti a nyilvántartási rendszert és a számlázást is. A lapunk birtokába került jegyzőkönyvek szerint írásbeli szerződés a vásárlásról nem köttetett. A dokumentumok tanúsága alapján összesen 36-szor 3,16 millió forintot, azaz 113,76 millió forintot fizetett volna a Szilágyi vezette Styl a Szilágyi tulajdonában lévő Szilanusz Consulting Kft.-nek. A havi közel 3,2 millió forintot eddig törlesztette is a ruhaipari vállalat. Az ügy további érdekessége, hogy a Szilágyi által szállított rendszer még nem működőképes teljesen. Az üzleti terv szerint ki kellene fizetni mind a 113,76 millió forintot, különben értelmetlen az eddig utalt vételár is. Becsléseink szerint eddig legalább 40 millió forintot kapott meg a Szilanusz.

Az ügy számos kérdést vet fel, hiszen a cég belső szabályzata szerint a 100 ezer forint feletti tételekről írásbeli szerződést kell kötni. Így felettébb pikáns, hogy egy majdnem114 millió forintos ügyletnél nem találunk írásbeli dokumentumot. Az is érdekes, hogy a Styl felügyelőbizottságának nem szúrt szemet a havi több mint 3 millió forintos tétel. Márpedig, ha kikérték volna a szerződéseket, kiderülhetett volna, hogy nincs is szerződés.

Úgy véljük, kifogásolható, hogy bár Szilágyi Sándor vélhetően látta, hogy a cég súlyosan veszteséges, mégis fontosnak tartotta, hogy több mint 100 millió forintért vásároljon új szoftvert a Stylnek, az már csak hab a tortán, hogy saját magától. Mindeközben kiderült, a cégnél dolgozó munkások átlagbére bruttó 150 ezer forint.

Reagált a volt ügyvezető

Szilágyi Sándornak az üggyel kapcsolatban feltettük kérdéseinket, amelyekre írásban válaszolt. Kérte, hogy levelét változtatás nélkül közöljük: 2015 augusztusában egy referencialátogatáson találkoztam a Styl Fashion Kft. munkatársaival, amikor bemutattuk a rendszert egy ügyfelünknél. Az egyeztetéseket, illetve a márciusi ajánlattételt követően megállapodtunk, a szerződés átküldése és egyeztetése ekkor megtörtént, a felmérési munka és a bevezetés előkészítése megkezdődött. Ezt az ekkor kiállított Szilanus-számlák dátuma is igazolja. Majd amikor 2016 májusában az akkori ügyvezető lemondott, felkértek a reorganizációs folyamat végrehajtására az ügyvezetői poszt ellátása mellett. Egy ilyen döntés az ilyen tulajdoni összetételű cégnél felügyelőbizottsági tájékoztatáshoz, illetve taggyűlési jóváhagyáshoz kötött, melynek során minden illetékes pontos tájékoztatást kapott arról, hogy én a Szilanus-rendszer beszállítója is vagyok egyben. Ebből látható, hogy nem én, mint ügyvezető vásároltam magamtól, hanem a bevezetés megkezdése után választottak meg ügyvezetőnek. A tulajdonosok első ütemben 2016 szeptember végéig kértek fel a cég átszervezésére, a nem termelő létszám optimalizálására, a felesleges költségek megszüntetésére - az akkori rendelésállomány mellett. A felszámolási eljárás után újjáalakuló cég ugyanis a kapott támogatási összeget, ami 500 millió forint volt, ügyvezetésem kezdetére már felélte, valamint eddigre már a 2016-os év 300 millió forintos veszteséget mutatott. Tevékenységem 2016 szeptember végére már eredményt mutatott: a szeptember havi vállalati eredmény pozitívba ment át.

Ezt követően a piaci változások, a vevői rendelések részleges visszamondása, valamint az ígért állami és egyéb belföldi rendelések elmaradása ahhoz vezetett, hogy a cég eredményét nem tudtuk tartani. Válaszul arra, hogy állítólag tavaly ősszel azt ígértem, hogy nullszaldós lesz a Styl: a 2016. októberi felügyelőbizottsági jegyzőkönyvben az szerepel, hogy "Szilágyi Sándor elmondja, hogy a gyári összköltséget még csökkenteni szeretnék és a kapacitás-kihasználást is növelni kell, ezek hatására elérhető a nullszaldó".

A Styl több mint tíz évig volt felszámolás alatt, ez idő alatt elmaradtak a fejlesztések, ami igaz volt az informatikai rendszerre is. Elavult, nem jogszabálykövetett, kellő támogatás nélküli, egymással össze nem hangolt, valamint jelentős manuálismunka-igényű szoftverekkel dolgozott a cég, amelyek nem segítették volna elő a folyamatok és a létszám átszervezését.

Mindemellett a korábbi szigetrendszerek karbantartási díja 3 millió forintba került havonta - ez a Szilanus-rendszer esetében 1 millió forint/hó (a 36 x 2 millió forintos vételár mellett). Tehát leegyszerűsítve: ugyanazért a havi költségért egy egységes, testreszabott rendszert és szolgáltatást kapott a Styl a meglévő, elavult rendszerek toldozása-foldozása helyett - írta Szilágyi Sándor.

A vállalat jelenlegi ügyvezetőjét, Bognár Katalint is kerestük, ám őt lapzártánkig nem értük el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!