Hírek

2013.11.10. 18:30

Szavazhattak a velemiek

Velem - Vasárnap volt a faluban a helyi népszavazás. A velemiek kifejthették véleményüket arról, hogy szeretnének-e önkormányzati tulajdonba kérni három üres ingatlant, s arról, hogy ezentúl Velem rendezze meg a Gesztenyeünnepet

Némethy Mária

A népszavazás finisében pezsgett a közélet Velemben. Horváth Miklós polgármester pénteken este a velemi kultúr-otthonban falugyűlést tartott, szombaton a helyi népszavazást kezdeményező Szél Józsefné önkormányzati képviselő pedig fórumot a tűzoltószertárban.

Ellátogattunk a szavazóhelyiségbe, ahol hosszú asztal mögött népes csapat vigyázta a szavazás tisztaságát. Pontos választ ugyan nem kaptunk arra, hogy hány velemi voksolhat azt mondták: számuk 144-150 között van , de az biztos, érvényes csak akkor lesz a voksolás, ha a szavazásra jogosultak 50 százaléka plusz egy fő az urnához járul.

Délig 83 velemi voksolt. Hogyan? Mire? Néhányukat szigorúan név nélkül megkérdeztünk szavazásuk után.

- Nem kellett volna idáig fajulnia ennek, nem kellett volna itt semmilyen helyi népszavazás, ha nem lenne önfejűség! De van, s ezért szavazni kell. Mire voksoltam? A változásra! Ha nem merünk semmibe belevágni, ha nem merünk kockáztatni, akkor nem lesz semmi ebből a faluból - mondta el egy férfi.

- Annyi szépség van ezen a településen, de nincs benne pezsgés, élet. Velem leépült, ma csak a múltjából létezik. Elismert település, de kiüresedik lassan a neve. Az nem járja, hogy a Gesztenyeünnep bevételének csak 10 százaléka kerüljön vissza a velemiekhez. Az sem, hogy 150 ezer forintos gázsiért ide hívnak egy felkapott szakácsot. Itt is remek ételeket tudnak főzni asszonyok, ráadásul olyanokat, amelyek velemi specialitások. Őket kellene támogatni, nem kívülállókat mondta egy másik férfi, akinek felesége név szerint is megemlít két remek főzőasszonyt, sorol velemi specialitásokat is.

- Én azt mondom, hogy nem kellett volna ez a szavazás, mert nincs a faluban egy igazi vezér egyéniség, aki mögé fel lehet sorakozni, aki felpezsdíti itt a lelassult életet hallom egy másik férfitól, aki az utcán gesztenyét süt. Elárulja, már voksolt: a Gesztenyeünnep megrendezésére igennel, az legyen a falué, de az ingatlanok közül legfeljebb a Stirling-villát kellene visszakapnia Velemnek, a másik kettővel mihez kezdene a falu, nem lehet mindig az államra számítani!

- Két témában hirdetett falugyűlést a polgármester, de már azt hittem, hogy megköveznek azon a falugyűlésen, mert az jobbára rólam szólt, arról, hogy miért kezdeményeztem a népszavazást, milyen sok pénzébe került az Velemnek - mondta el Szél Józsefné, az az önkormányzati képviselő, aki kezdeményezte a tegnapi velemi népszavazást. Másfél évvel ezelőtt volt egy képviselő-testületi határozatunk arról, hogy ezekben az ügyekben tájékozódni kell. Azt is én kezdeményeztem, és akkor mind az öt képviselő-testületi tag megszavazta. Aztán sajnos nem történt semmi, ezért indítványoztam a helyi népszavazást, Számomra a demokrácia megnyilvánulása ez, döntsenek a velemiek.

Döntöttek is. Dr. Zalán Gábor jegyző elmondta: a velemiek mindkét felvetést támogatják, a szavazás érvényes és eredményes volt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!