Szeretnék a színpadra is fölszökni

"Azt éreztem, hogy mindenképp itt kell ma lennem. Kivételesen nem is foglalt a mai estém a saját színházamban.   Délelőtt ugyan próbáltam egy elég komoly főszerepet  és holnap újra  próbálni fogok, mégis pontosan tudtam, hogy nem hagyhatom ki ezt a kivételes alkalmat",  mondja Fekete Ernő, a budapesti Katona József Színház rendkívül sokat foglalkoztatott, elismert színésze a szombathelyi Weöres Sándor Színház megnyitóján. Az "elég komoly főszerep" nem más, mint Moliére Mizantrópjának Alceste-je, Zsámbéki Gábor rendezésében. (A színház menetrendje szerint azóta  tegnap   megtartották   a Moliére-bemutatót   remélhetőleg időközben a fűtési gondok is megoldódtak; az elmúlt napok katonás hírei szerint bajok voltak az épület fűtési rendszerével.)

De vissza a szombathelyi színháznyitóhoz, amelyen Fekete Ernőnek (többszörös érzelmi okokból)  persze hogy itt kell lennie: "Egyrészt Jordán Tamás támogatójaként, másrészt szombathelyi születésű színészként örülök nagyon, hogy részese lehetek ezeknek a tényleg felemelő pillanatoknak. Öt órakor érkezett meg a vonatom, gyorsan átöltöztem, siettem a színházba. Amikor ideértem, már  szólt a barokk zene, mindenféle fények villogtak;  megálltam az épület előtt - és elérzékenyültem.  Azok a tizenhat-tizenhét éves fiatalok, akikben már érlelődik a színház iránti komoly vágyakozás - mint bennem érlelődött annak idején, összehasonlíthatatlanul  jobb helyzetben vannak  ma Szombathelyen, mint annak idején én voltam. És én ennek nagyon örülök - szimbolikus jelentősége van a mai napnak. Igazán drukkolok ennek a társulatnak, hogy az új épületet nagyszerű előadásokkal töltse meg. Most pedig mielőbb nagyon szeretném bejárni a színházat. Voltam már itt kétszer úgy, hogy még tartott az építkezés - és most nagyon kíváncsi vagyok a végeredményre. Szeretnék a színpadra is fölszökni, és abszolút szakmai szempontból megvizsgálni, hogy milyenek onnan a 'kilátások'. Azt már tudom, hogy a másik oldalról  jól működik a nézőtér-színpad viszony."
  
Az elmúlt években szerencsére a vasi közönség is többször láthatta "közelről" Fekete Ernőt. A Kőszegi Várszínház 2008-as bemutatón ő játszotta Csokonai halhatatlan színdarabjában - Jordán-rendezésben - az éhenkórász, tehetséges ifjú költőt, a méla Tempefőit; nem is kell mondani, hogy nagyszerűen. A következő évben Szombathelyen, az augusztusi karneválszínházi Moliére-vígjátékban - Scapin furfangjai - vállalt szerepet: ő játszotta a csavaros eszű játékmestert, Scapint. A múlt évadban pedig a Katona József Színház nemzetközileg is sikeres Csehov-előadásának, az Ivanovnak emlékezetes  címszerepében láthattuk őt az MMIK-ban, Ascher-rendezésben. (A társulat a WS Színház meghívására érkezett Szombathelyre.) 

A "Katona" Jászai-díjas érdemes művészét (az utóbbi elismerés 2010-ben érte Fekete Ernőt) hamarosan  az új Weöres Sándor Színházban is viszontláthatjuk: a Mennyekbe vágtató prolibusz című  - Weöres Sándor-estjét hozza el Szombathelyre.  (Talán ez ügyben is működik az a bizonyos "égi forgatókönyv", amely a szombathelyi színházalapítás - és remélhetőleg színházi működés - menetrendjét rögzíti.)

A Mennyekbe vágtató prolibusz budapesti bemutatóját egybehangzóan "szuperlatívuszos" kritikai visszang kísérte. Molnár Gál Péter például többek között ezeket írta róla: "Fekete Ernő a Katona József Színház dohányzójából nyíló Sufniban Weöres Sándor verseiből egyórányit összeállított és telt ház előtt elmondja. Nem szavalja. Nem recitálja. Nem édeskés mosollyal odatisztelgi a költő nem létező szobra tövébe. Nem is felkapaszkodik a magyar nyelv lángelméjének garabonciás köpönyegébe, hogy felhúzódzkodjék közszemlére, kölcsönt csórva a halhatatlanságból. Fekete elmondja a verseket. Közvetíti a költőt. (...)"
 Márciusban meglátjuk, milyen az, amikor  Weöres Sándor és Fekete Ernő - pont Szombathelyen találkozik.