Hírek

2015.01.04. 17:01

Megváltozik az életünk (3.) - Szigorúbb adószabályok cégeknek és főleg a fuvarozóknak

Sorozatunk utolsó részében is azokat a zsebbe vágó változásokat vesszük sorra, amelyek főként a cégeket érintik.

Mehlhoffer Tamás

Változik a társasági adónál a nyereségminimum számításának módja. A januártól életbe lépő tervezet szerint a nyereségminimum számítása során a későbbiekben már nem szabad figyelembe venni csökkentő tételként sem az eladott áruk beszerzési értékét, azaz az ELÁBÉ-t, sem a közvetített szolgáltatás értékét. Vagyis a teljes árbevétel 2 százaléka után kell megfizetni a társasági adót. Aki nem akarja ezt az adónemet befizetni, az benyújthat egy nyilatkozatot, de ezzel nyilvánvalóan egy ellenőrzést kockáztat.

További korlátozás, hogy az új cégeknek havonta kell majd áfa-bevallást leadniuk. Így könnyebben kiszűrhetőek lesznek a csalók, ahogyan ugyanezt a célt szolgálja, hogy most már nem kétmillió, hanem egymillió forint lesz a tételes áfa-bevallás értékhatára. Az ilyen számlákon egyébként kötelező lesz a vevő adószámát is feltüntetni.

50 millió forintos bevétel felett megszűnik az éves áfa-bevallás lehetősége, csak negyedéves jöhet szóba. Szintén a forgalmi adót érinti az előleg fogalmának megváltozása: 2015-től minden, a teljesítést megelőzően adott, ellenértékbe számítható vagyoni előnyt így hívnak majd. Ez azért fontos, mert a fizetendő adót a vagyoni előny megszerzésekor kell megállapítani (csereügyletek esetében.)

Kedvezményt jelent viszont, hogy a társasági adóból a sport- és a filmtámogatások után a felsőoktatási intézmények támogatását is le lehet majd írni. Ez főként azon nagyvállalatoknak kedvez, akik inkább az egyetemi kutató-fejlesztő központokkal működnének együtt, mint a helyi focicsapattal.

A kisadózók tételes adójánál (kata) és a kisvállalkozói adónál (kiva) újabb adminisztrációt csökkentő módosítások lépnek életbe. A kisadózóknál például eltörlik a vállalkozás szünetelésére vonatkozó havi bejelentési kötelezettséget, és lazítanak a megszűnéskori szabályokon is. A kisvállalati adót választók körében pedig nagy könnyebbséget jelent majd az, hogy megszüntetik az adóelőleg megállapításának, bevallásának és megfizetésének havi kötelezettségét, így jövőre már minden adózó egységesen, negyedévente tesz eleget ezeknek az előírásoknak.

Kamionos fuvar a 86-os út vasi szakaszán: minden ponton ellenőrzik a szállítmányozó cégeket. Fotó: Szendi Péter

Azok, akik egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetnek, (ők ugye azok a vállalkozók, akik kiegészítő tevékenységet folytatnak illetve, azok a magánszemélyek, akik nincsenek biztosítva) eddig havonta 6810 forintból megúszták, januártól havi százhúsz forinttal többet kell majd az államkasszába fizetni, összesen 6930 forintot.

Jó hír a külföldön dolgozóknak, hogy ha igazolják a tb befizetését és ott tartózkodásukat munkavállalóként választott országukban, akkor a magyarországi tb nem követeli a díjat öt évre visszamenőleg, ahogyan eddig tette.

Módosították a kapcsolt vállalkozások fogalmát is: erre azért volt szükség, hogy kiterjeszthessék a kapcsolt cégek közötti tranzakciók vizsgálatát. Ezután nemcsak az azonos tulajdonosi kör számít, hanem az azonos ügyvezető is elég az összefüggések ellenőrzéséhez.

Az energiaszektorban is lesújt a kormány, az energiát értékesítők által fizetendő adó mértéke idén 5,5 százalékkal emelkedik.

Durván emelkedik a reklámadó, a legfelső kulcsa 40-ről 50 százalékra emelkedik, ez a hírek szerint az RTL-t és a TV2-t érintheti érzékenyen.

Az a fuvarozócég, amely eddig nem szerette túlzottan az adminisztrációt, most jól teszi, ha megbarátkozik vele. Bevezették ugyanis az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszert. A cél, hogy minden áru útját ellenőrizni tudják, így az országban nem lehet majd forgalomba hozni olyan terméket, amely előzetesen nem volt bejelentve az adóhatósághoz. Ráadásul nem csak a fuvarozókat, hanem a kereskedőket is terheli az adminisztráció, amikor árut küldenek. A fuvarozók amúgy is sokszor voltak célkeresztben az utóbbi időben, gondoljunk csak a HU-GO-ra. Most újabb gyomrost kell elviselniük, az adóváltozások értelmében ugyanis a tevékenységükhöz felhasznált gázolaj jövedéki adójából kisebb összeget igényelhetnek vissza: 17 forint helyett 11 forintot.

Szintén a kereskedelmet sújtó szabály, hogy a vámbírság az ún. vámhiány (tehát az elsíbolt összeg) teljes egésze lehet, az eddigi 50 százalék helyett. Vagyis kétszer annyiis lehet a külföldről behozott áru közterhe.

Aki diákmunkát vállalna 2015-ben jó tudnia, hogy az iskolaszövetkezeteken keresztül foglalkoztatott diákoknak a munkáltató ugyanolyan adózási feltételek mellett biztosíthat juttatásokat, mint a munkavállalóinak, így részükre béren kívüli juttatásokat is adhat.

A 2015-ös adószabályok nagyobb mozgásteret adtak az önkormányzatoknak helyi adó kivetésére. Az új helyi adók bevezetéséről szóló első hírek meg is érkeztek, így a nehezebb gazdasági helyzetben lévő települések lakói aggódhatnak.

 

Így változik meg az élete 2015-től (I. rész)

Megváltozik az életünk (2. rész): Drágul az alkohol, a cigaretta, a befektetés, de jól jár, aki házasodik

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!