Hírek

2009.08.05. 02:22

Szlovén elismerés a nyőgéri Szabó Csabának

Nyőgér, Kuzma - Szlovén elismerést kapott Szabó Csaba, a dr. Lenarsich Imre helytörténeti alapítvány kuratóriumának titkára a névadó hagyatékának ápolásáért, illetve a vasi és a szlovén település közötti kapcsolat kiépítéséért.

Simon Erzsébet

Kuzma község önkormányzata ünnepi képviselő-testületi ülésen köszöntötte azokat nemrég, akiket valamilyen tevékenységükért elismerésben részesítettek. Három vasi személy is a kitüntetettek között volt: Szabó Csaba Nyőgérből, Ropos Márton Felsőszölnökről, valamint Hírnök József Szentgotthárdról. Utóbbi kettő önkormányzati kitüntetést vehetett át, míg Szabó Csaba az évente egyszer kiadott polgármesteri elismerésben részesült.

Nyőgért és a muravidéki települést, Kuzmát dr. Lenarsich Imre személye köti össze, akinek a bölcsője a közigazgatásilag Kuzmához tartozó Felsőcsalogányban ringott, a sírja pedig Nyőgérben domborul. Lenarsich Imrét 1906-ban szentelték pappá, három évvel később egyházjogból doktorált. 1913-ban kapta első plébánosi megbízatását: ekkor került a Rábavidékre, a háromnyelvű Alsószölnökre. 1924-ben lett a nyőgéri Szent Imre plébánia plébánosa. A vasi településen számos közéleti tisztséget is betöltött; jelentős szerepet vállalt a község vezetésében, vallási és kulturális életében. 1966-ban hunyt el.

Az utókor mint európai gondolkodásmódú, sokoldalúan művelt egyházjogászra, lelkipásztorra, elismert fotóművészre, publicistára emlékezik megbecsüléssel. Emlékét a róla elnevezett alapítvány és helytörténeti gyűjtemény is őrzi. A gyűjtemény alapját a névadó személyéhez kötődő emlékanyag képezi. Ebben a fotózás egykori emlékei - katalógusok, albumok, fotónegatívok, fotográfiák -, bútordarabok, miseruhák, könyvek, magánlevelezés, bizonyítványok, oklevelek találhatók. Említésre méltó a jelentős mennyiségű, mintegy 3200 darab különböző méretű, fekete-fehér és színes fotónegatív, és a hozzávetőleg 1500 darab fekete-fehér és színes, archív, és napjainkban előhívott pozitív kép. Dr. Lenarsich munkásságának dokumentumai mellett hely- és plébániatörténeti, néprajzi, numizmatikai anyag is található a gyűjteményben, amely ily módon a megyében egyedülálló. E helytörténeti gyűjteményt kezelő civil szervezet - melyet 1997-ben ala-pítottak - kuratóriumának titkára Szabó Csaba, akinek elévülhetetlen érdemei vannak a Lenarsich-hagyaték és a szlovén kultúra ápolásában. Az ő tevékenységét ismerte el Jozef Skalic polgármester a kuzmai körjegyzőség - ide tartozik Felsőcsalogány (Gornji Slaveci), Magasfok (Trdkova), Völgyköz (Dolic) és Szentmátyás (Matjasevci) - tizedik falunapi ünnepségén. A nyőgéri fiatalember a díj átadása után azt mondta: a 13 magyarországi kisebbség közül a szlovének állnak a szívéhez legközelebb. Egyfelől dr. Lenarsich Imre, Nyőgér legnevesebb lakója miatt, másrészt, mert némi szláv vér anyai ágon az ő ereiben is csörgedez. Meghatottan vette át a díjat, amire úgy tekint, amiért még sokat kell tennie.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!