Hírek

2016.07.02. 05:48

Szlovénia az ő második hazája

Nemrég Szlovéniában tüntették ki prof. dr. Gadányi Károlyt. A Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjának nyugalmazott elnök-rektorhelyettese az elmúlt 45 év munkájáról beszélt, melynek gyümölcse a kitüntetés.

Bajdó Bettina

A ljubljanai Elnöki Palotában vehette át kitüntetését prof. dr. Gadányi Károly a szlovén köztársasági elnöktől, prof. dr. Borut Pahor-tól. A Szlovén Köztársaság Érdemérmét azóta is nagy becsben őrzi.

- A kitüntetés mögött 45 év munkája van - mondja prof. dr. Gadányi Károly, az MTA doktora, a Szláv Filológiai Tanszékcsoport egyetemi tanára. - Horvát nemzetiségi területről származom, a pécsi egyetemen pedig délszláv szakon végeztem. Mindig is érdekelt a szlovén nyelv. Amikor Szombathelyre kerültem, alakulóban volt egy nagyon fontos kapcsolat az akkori Maribori Pedagógiai Akadémiával. Sokat segítettem a kommunikációban, hiszen ismertem a nyelvet. Mariborból érkeztek a szombathelyi tanárképző főiskolára vendégtanárok, akik nemcsak az oktatással, hanem a környékkel, a rábavidéki fiatalokkal is megismerkedtek. Akkor még álmodni sem mertünk arról, hogy szlovén szak induljon Szombathelyen.

Prof. dr. Gadányi Károly a Szlovén Köztársaság Érdemérmét azóta is nagy becsben őrzi, az évtizedek alatti munkásságra szívesen emlékezik

A vendégtanárok óráira sok fiatal kíváncsi volt, hiszen az 1970-es évek elején nem létezett még turizmus, a határok zárva voltak. Maribor és Szombathely között partneriskolai kapcsolat alakult ki, ezen keresztül Vas megye és Szlovénia is bekapcsolódott az együttműködésbe.

- A kezdetektől fogva segítettem a tanároknak és a fiataloknak, egyéni problémákkal is fordulhattak hozzám - folytatja. - 1980-ban megalakítottuk a szlovén tanszéket, mely a szlovén kultúra, nyelv és tudományok nagykövetsége lett. Nemcsak szakmai kapcsolat volt ez, hanem baráti is, csak így maradhatott tartós, mert így hosszú távon számíthattunk egymásra. Ezek a kapcsolatok ma is élnek.

Az egyetem nyugalmazott elnökének másik fontos feladata is volt: a maribori egyetem egy karán két évet dolgozott, a magyar nyelvet oktatta.

- A maribori egyetem arany emlékplakettel ismerte el a tevékenységemet - teszi hozzá prof. dr. Gadányi Károly. - A mostani kitüntetés mindennek az összegzése. Ezt a szlovén-magyar baráti viszony ápolásáért, valamint javításáért kaptam. Emellett persze fontos szerepet játszott a munkám a felsőoktatási kapcsolatok kialakításában is. Szlovénia nekem a második hazám, sosem fogadtak engem ott idegenként.

Kérdésünkre, hogy ha újra kezdhetné, milyen pályát választana, az MTA doktora így felel: - Semmi kétségem nincs, ugyanazt, ugyanis egyetlen percre sem bántam meg, hogy tanár lettem Mindig is szerettem diákok között lenni. Szerintem a világon kevés szebb hely van, mint egy osztályterem. Nagyon jó érzés bemenni, odaállni a táblához és szembefordulni a fiatalokkal. Mindig bennem van az érzés, hogy várnak valamit tőlem és az izgalom, hogy vajon meg tudom-e ezt adni. Több ezer diákkal hozott össze az élet, de egytől sem váltam el haraggal. Az én hitvallásom szerint egy diákra haragudni nem lehet, rosszat nem szabad feltételezni róluk. A mi dolgunk, hogy tanítsuk, neveljük őket. Egykori tanáromtól kaptam útravalóul, hogy ne feltételezzek rosszat a tanulókról. Azt mondta: „Ha valamit észreveszel, sose hidd, hogy rajtad nevetnek, hogy rólad beszélnek, hogy ellened cselekszenek!"

Aranydiplomát vehetett át Pécsen

Prof. dr. Gadányi Károlynak más megtiszteltetésben is része volt. Nemrég a Pécsi Tudományegyetemen ünnepi tanácsülést tartottak, az ötven éve diplomát szerzők tiszteletére. Az ünnepségen az egyetem nyugalmazott elnök-rektorhelyettese aranydiplomát vehetett át. Elárulta, megható volt látni 50 év után az egykori hallgatótársait. Sokat beszélgetett az ünnepség után, kíváncsi volt arra, hogy kinek, milyen sors jutott. Kiderült, a legtöbben a szakmájukban maradtak, s több évtizedet dolgoztak tanárként. Közülük sokan a tanulást sem hagyták abba, újabb diplomákat szereztek. Az egyetemi tanár elmondta még, hogy a feleségével egy kis sétát is tettek az alma mater falai között. Jó volt látni újra azokat a helyeket, ahol egykor fiatalságuk egy részét töltötték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!