Hírek

2014.04.24. 13:10

Tavaszi Rajzás: évadnyitó találkozó bogarasoknak

Biatorbágy - Április közepén ismét a léghűtéses motorok zajától volt hangos a környék: 23. alkalommal rendezték meg a bogarasok évadnyitó találkozóját, az úgynevezett Tavaszi Rajzást.

Kelemen Attila

A Tavaszi Rajzás az év első VW Bogaras Találkozó, sokan csak ilyenkor veszik elő az elmúlt szezon után  féltve őrzött kedvenceiket. Ilyenkor összegyűlik a „bogaras és buszos” társadalom, hogy átbeszéljék azt a pár hónapot, amit kedvencük felújításával, javításával és átalakításával töltöttek, valamint felidézik az elmúlt évek találkozóinak felejthetetlen élményeit. A Tavaszi Rajzásra idén csaknem 350 résztvevő – többek között bogarasok, buszosok, pólósok és vízhűtésesek – látogatott el. A találkozóra az ország szinte minden pontjából érkeztek, Vas megyéből is többen képviseltették magukat és egyesületüket a rendezvényen.

Kicsik és nagyok egyaránt megtalálták a számukra kedves (és méretes) Volkswagent a biatorbágyi rendezvényen (Fotó: Makrai Tamás)

Úgy tűnik, hogy már az ország nyugati felében is kezd elterjedni a bogaras kultúra. Erre mi sem jobb bizonyíték, mint az, hogy 2013 márciusában a sárvári tagok megalapították a Bogarasok Baráti Körét, ami jelenleg több száz tagot számlál az ország különböző településéről, illetve vannak tagok a szomszédos országokból is. Ugyanúgy az egyesülethez tartozik számos szlovén, szlovák és román bogaras, valamint Ausztriából is érkezett már regisztráció.

Idén június 20-a és 22-e között a sárvári egyesület szervezésben a harmadik Nemzetközi Bogártalálkozóra kerül sor, ahol nem csak a színes programokkal és a felejthetetlen felvonulással kedveskednek a közönségnek a szervezők, hanem egy VW Bogarat is kisorsolnak a tombola fődíjaként.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!