Tekerjük a biciklit

Van-e mód elkerülni a végső elszámolást? - innen indul a főhős az utolsó útjára. A moralitásjáték középkori műfaj, de a zűrös, öncélú, egyre gyorsabban pörgő mában is alkalmas arra, hogy értékrendet mutasson. Az emberek minden időben hajlamosak arra, hogy megpróbálnak nem szembenézni a halállal, mert kiderülne: semmit és senkit nem viszünk magunkkal, csak a jótetteinket számolják el. A didaktikus tanítást rendkívül komplex kifejezőeszközkészlettel és a zene (Bogdan Szczepanski) segítségével bontja ki az előadás. De nem érezzük a didaxis nyomását, a mondandó képzeletgazdag, szabad megfogalmazásokban áll elénk, allegorikus figurákba, képekbe sűrítve.

Az utcaszínházi előadás igazi szellemi mutatvány, Veres András rendező és Majoros Gyula tervező közös munkája. Ketten találták ki a bicikliket, amelyekre a karakterek épülnek sok ötlettel. Akárkit, a főszereplőt nem báb, hanem élő színész, Hannus Zoltán játssza; Akárki bárki, mindenki lehet. A bicikli hasonlóan "demokratikus" eszköz, biciklivel akárki járhat - amint hétköznapjainkban látjuk: legyen orvos, festő, kéményseprő vagy közterület-felügyelő. A biciklizés is jel, "megeshet" bárkivel.

A főhősnek nincs, de minden más figurának biciklije van. Akárkit egy koporsóhoz láncolja a Halál (Takács Dániel). A döbbenetes kis fekete kocsitól - az utolsó út jellegzetes járműve -, már nem lehet szabadulni. A kétségbeesett főhős egyedül marad a halállal. Még egyszer azokhoz fordul, hiába, akik az életét kísérték. A Barátsághoz (Kovács Bálint piros biciklivel, idült mosollyal, hátán óriásmackóval), rokonokhoz (Szabó Tamás és Kovács Zsuzsanna a biciklivel hajtott körhintával), a Vagyonhoz (Dénes Emőke, biciklijén egy női torzó, üres fejébe pénzt lehet dobálni). Az allegorikus alakok népszerű mai slágerekkel lépnek ki Akárki életéből. A színészek ügyesen, fortélyosan oldják meg az összetett feladatokat: egyszerre kell viszonyulni a bábhoz, arckifejezést, hangot adni neki, mozgatni, közben figyelni a saját testre, mozgásra, eszközre és gyakran szükség van ének- és hangszertudásra is. A szokásos színész-báb kapcsolatot a biciklizés tovább bonyolítja, izgalmasabbá, mozgalmasabbá téve a helyzeteket. A játékosok végig brillíroznak tehetségük, sokoldalúságuk megmutatásával.

A Szépség, Erő, Józanság triászát három játékos mozgatja, sőt az a nem könnyű variáció is létrejön, hogy egy-egy bábbal vannak hárman, ami nagy önfegyelmet, egymásrafigyelést, összehangoltságot igényel a színészektől.

Amint a többi alak, a triász is elhagyja végül a halálba menőt, csak a Tudás (Lehőcz Zsuzsa szárnyas biciklin) és a Jótett (Császár Erika  az óriásbábok közül is kimagasló, triciklis asszonyfigurája) kísérik Akárkit végig, az elszámolásig, amíg mindazzal, ami valóban elszámolható, hősünk kilép az életből. Koporsóját a Jótett húzza a kapun túlra.

A jelképes vidámparkba tett középkori moralitásjátéknak az artisták nagyon mai attrakciói, dalai adnak új ízeket, meghagyva az értékhangsúlyokat. A slágerek nem édesbús, magyar mulatós módon szólnak, hanem iróniával. E cirkuszi közegben még ütősebb József Attila verse a koporsóról: "Nem emel föl már senki sem, belenehezültem a sárba..."