Hírek

2017.01.06. 07:14

„Telefonok eddig is kerültek elő” – Nem egyedi, ami a szombathelyi börtönben történt

Szombathely – Folytatjuk a szombathelyi „börtönügyet”: ott dolgozók szolgáltak nekünk háttérinformációkkal a vezetőváltás hátteréről és a szelfizgető rabokról.

Bakos Ágnes

Nem sejtették a szombathelyi börtönben dolgozók, hogy parancsnokváltás lesz – ezt az információt hallottuk egy ott dolgozó ismerősétől.

Mások, ugyancsak a szombathelyi börtön „közeléből" azt mondták, a csütörtöki bejelentés után csak arra tudtak gondolni, hogy az országos vezetőváltás lehet a háttérben: Pintér Sándor belügyminiszter 2016. november 1-jei hatállyal nevezte ki dr. Tóth Tamás bv. vezérőrnagyot a büntetés-végrehajtás országos parancsnokává. A három intézet, közte a szombathelyi élén – a dolgozók szerint – ezért lehetett most változás.

Tóth Tamás Tibor bv. dandártábornok volt eddig a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka – csütörtökön azonnali hatállyal és indoklás nélkül felmentette Pintér Sándor belügyminiszter.

Az új parancsnok Dömény Sándor bv. vezérőrnagy.

Csütörtökön még Tóth Tamás Tibor szerepelt parancsnokként a szombathelyi börtön honlapján, péntek reggelre átírták a parancsnok nevét, de fotót még nem tettek fel az új vezetőről.

Hogyan posztolhat egy fegyházas elítélt, hogyan lehet élő közösségi profilja és egyáltalán telefonja? Van, aki szerint ez a kérdés áll az azonnali és indoklás nélküli vezetőváltások hátterében.

A felvetésre egy börtönben dolgozó ismerőse azt mondta: „Telefonok eddig is kerültek elő, ezután is lesz ilyen" – vagyis nem egyedi esetről lehet szó.

Hogy lesznek-e további felelősségre vonások a kipattant ügy miatt – vagy a vezetőváltás összefügg-e egyáltalán a telefonos-posztolós esettel, azt nem tudni.

Kérdéseinkre várjuk a választ a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézettől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!