Hírek

2013.06.21. 12:14

Telekvita a Tátra utcában

Ják - Az évek óta tartó telekvita addig fajult, hogy két földtulajdonos a napokban le akart zárni egy közutat. Hogy végül nem tették meg, az a szemfüles szomszédnak köszönhető.

Nagy Ildikó

A Jáki Tátra utcába Tóth Erika hívott minket, mert a szomszédos parcellákon gazdálkodó két férfi - Farkas Ernő és Milkovics Gyula - le akarta zárni a telkük hátsó bejáratához vezető földutat - ami a földhivatali térképmásolat szerint közút.

- Egyik reggel kivonultak ide, a körzeti megbízott is velük volt. Azt hittem, olajat keresnek, olyan komoly eszközökkel felszerelkezve érkeztek, lyukat fúrtak az út közepére. Kérdeztem, mit csinálnak, mire mondták, hogy sorompót raknak a bejárathoz, és ezentúl csak az hajthat be az úton, akiknek ők kulcsot adnak - idézi fel a pár napja történteket Tóth Erika. - Aki aznap reggel azt is megkérdezte, milyen alapon akarják lezárni az utat, van-e hozzá engedélyük. Aztán amikor kiderült, hogy papír nincs, a körzeti megbízott jobb belátásra bírta a két gazdát, akik felhagytak a sorompóállítással.

Tóth Erika és Farkas Ernő a jáki Tátra utcában. Több éve vitáznak, folyamatosan gyűlnek a sérelmek. Fotó: Benkő Sándor

Csütörtök délelőtt érkezünk a Tátra utcába. Kérésünkre Szemes István polgármester és Németh Melinda jegyző is velünk tartanak. Farkas Ernő éppen a szépen gondozott krumpli- és kukoricaföldön dolgozik, amikor hallja jövetelünk okát, telefonon hívja Milkovics Gyulát, hogy jöjjön ő is mihamarabb. Tóth Erika és fia, Balázs is kijön, mutatják, hova akarták Farkasék leásni a sorompót.

- Úgy gondolom, nekem ahhoz semmi közöm, hogy ők tíz-húsz éve haragban vannak - mondja Szemes István polgármester, majd rövidre zárja a vitát, és közli Farkas Ernővel, hogy a vitatott út közút, azt pedig nem zárhatja le senki.

- Hát ha közút, akkor közút - törődik bele a helyzetbe Farkas Ernő, aki pár perccel később azért megjegyzi, hogy majd ő is kér egy térképmásolatot a földhivatalban, mert szerinte az, ami nálunk és a polgármesternél van, csak egy alibi-térképmásolat. Ő egyébként is úgy emlékszik, hogy ez szorgalmi út. Próbáljuk elmagyarázni, hogy a szolgalmi utat sem lehet lezárni, de ő csak a fejét csóválja.

- Jól van Szemes, ha közút, akkor mostantól te nyírod itt a füvet - dohog az időközben megérkező Milkovics Gyula.

 

 

Próbáljuk megtudni a konfliktus okát, de nincs könnyű dolgunk. Annyi kiderül, hogy korábban Farkas Ernő úgy akarta megvédeni a vadtól a földjét, hogy húzott egy kerítést, de azzal elzárta az utat Tóthék hátsó bejáratához, így ők elbontották. Erika leveleket mutat, amiből kiderül, hogy az azóta már nyugdíjba vonult jegyző, Zalán József tavaly októberben felszólította őket, hogy az ingatlanukat az utcafront szerinti rendes bejáraton közelítsék meg, mert ellenkező esetben Farkas Ernőék feljelentik birtokháborításért. A levélből arra lehet következtetni, hogy a korábbi jegyző nem volt tisztában azzal, hogy a vitatott út közút.

- Azt is fényképezzék le, hogy néz ki a földjük, különben lemondjuk a Vas Népét a p....ba - kiabálja mögöttünk egy félmeztelen férfi, akiről kiderül, hogy Milkovics Ernő testvére. És innentől kezdve elszabadulnak az indulatok, a Tátra utcai flash mob (villámcsődület) során ki-ki mondja a magáét. Régi eseteket hoznak fel, például amikor Farkas Ernő ingyen szántotta fel Tóthék földjét, Erika meg azt hajtogatja, hogy Farkasék elhordták a saját földjükre az árvíztöltést, ezért az árvíz mindig az ő földjükön reked meg...

Kicsit csalódottan távozunk: úgy érezzük, nem sikerült békét vinni a Tátra utcába.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!