Hírek

2010.10.31. 07:53

Több kilométeres Simon-Júdás vásár Sárváron

Még ebédidőben folyamatos volt a jövés-menés szombaton a sárvári Simon-Júdás napi vásáron. A belváros fő utcáját több kilométer hosszan végigrakták portékáikkal az árusok. A szép sétálóidőben nem szűnt a forgalom.

Merklin Tímea

Az autókat elterelték - ingyenes volt a környező utcákban a parkolás -, csak gyalog lehetett átmenni a városon, hogy nyugodtan, lassacskán szemügyre lehessen vételezni, mit kínálnak a hagyományosan minden évben megrendezett vásáron az összesereglett árusok.


Tulajdonképpen mindent árusítanak itt is, mint a vásárokban megszoktuk: a kabátoktól, a nadrágokon, ágyneműkön, szerszámokon keresztül a fehérneműig, fonott kosarakig, virágokig. Az eladók közül többen nagy jó kedvvel, hangosan csalogatták a vevőket, ismerve a kulcsszavakat: „akciós”, „alkalmilag leértékelt”, „olcsón adom”. Muszáj fenntartani ezt az érzést, hogy a vevő folyamatosan jól jár.



Lehetett kapni ágytakarót egyik percben hatezerért, a másik percben már csak ötezerért, de ha kicsit erőszakosabbak vagyunk, talán négyezerért is elvihettük volna. Még egy perc sem telt bele, és leküzdöttük az öt pár zokni árát ezerről 800 forintra.


Akár sportot lehetett űzni az alkudozásból: az élelmes árusok, azonnal rávágták, hogy 990 forint, ha valamit 1000 alatt kerestünk. Érdekességként találtuk a cicanacit bundás kivitelben: a népszerű latex-nadrág novembertől márciusig kissé hűvös viselet, de téliesítették: belülről szőrös anyaggal bélelték. Akinek elege volt a vásári sodródásból, megpihenhetett a kávéházakban. Volt köztük olyan, amelyik ezen az október végi napon teraszt rendezett be az utcán, és a jó melegben meg is tehette, nem fáztak a vendégek a forró kávé, tea mellett a ragyogó napsütésben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!