Hírek

2011.07.24. 16:04

Több mint 130 millió forintnyi fejlesztés a templomtól az orvosi rendelőig

Az eső sem rontotta el a 660 lelkes Oszkó ünnepét: vasárnap avatták a felújított templomot, orvosi rendelőt, művelődési házat, játszóteret és pihenőparkot.

Nagy Ildikó

 
Az eső ellenére is szép napjuk volt az oszkóiaknak. Nem is csoda, hiszen a  hegyháti településen  uniós és hazai pályázati forrásokból  több mint 130 millió forintnyi fejlesztésnek örülhetnek.  Az ünnep a gyönyörűen felújított Szent György templomban kezdődött, ahol a szentmisét dr. Veres András celebrálta. A főpásztor példaértékűnek nevezte a helyiek összefogását, akik másfél millió forintnyi adományt adtak össze, így a tetőcsere, a villámhárító rendszer rekonstrukciója és a templom előtti támfal megerősítése mellett a templom homlokzata is megújulhatott.

Az avatás a templommal szemközt lévő épületben folytatódott, ahol könyvtárból, színházteremből, teleházból, korszerű kiszolgáló helyiségekből  álló Integrált Közösségi Szolgáltató Teret alakítottak ki. A teljesen akadálymentesített épület mögötti területen játszótér és pihenőpark épült, padokkal, asztalokkal és szökőkúttal.

Az öt település lakóit szolgáló, leromlott állapotú, műszakilag elavult  körzetközponti orvosi rendelő is kívül-belül megújult: a felújítás és akadálymentesítés mellett parkolóhelyeket is kialakítottak, és hét korszerű diagnosztikai orvosi eszközt is vásárolhattak. A felújított létesítményeket Hosszú Zoltán polgármester mutatta meg a vendégeknek. Elsőként V. Németh Zsoltnak, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkárának, aki oszkóiként jól ismerte a régi épületeket. Ünnepi beszédében utalt is arra, hogy hajdanán  ifjú  amatőr színjátszóként és zenészként  a mai színházterem helyén lévő kultúr-színpadán lépett fel először a világot jelentő deszkákra.

A megyei közgyűlés képviseletében Kovács Ferenc elnök gratulált az falu közösségének  a fejlesztésekhez.
Az új, illetve felújított létesítményeket dr. Veres András megyéspüspök áldotta meg, aki ebéd előtt megjegyezte: azt kívánja, hogy a megszépült Szent György templomba minél többen, a felújított orvosi rendelőbe viszont minél kevesebben járjanak.

Az oszkóiak örömében a hegyháti kistérség többi településének vezetői és lakói is osztoztak: Fukszberger Imre a Vasi Hegyhát Többcélú Kistérségi Társulás elnökeként  gratulált a fejlesztésekhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!