Hírek

2016.02.03. 14:54

Történelmi pillanat: bontani kezdték a Haladás stadiont - videón mutatjuk

Szombathely - Szerdán megjelentek a munkagépek a Rohonci úton, megkezdődött ugyanis a Haladás Sportkomplexum bontása.

Cseszkó Tamás

Immáron nemcsak közlemények, bejelentések, hanem munkagépek is tudatják a világgal, valóban új sportkomplexum épül Szombathelyen. A 14,6 milliárd forintos költségvetésű, kormányzati támogatásból megvalósuló létesítményben a Haladás szakosztályai méltó körülmények között dolgozhatnak majd. Szerdán a kivitelező Swietelsky-ZÁÉV konzorcium hivatalosan is átvette az építési területet, megkezdődött a bontás, amely két ütemben valósul meg, először a terepszint felett látható létesítményeket szanálják, a második ütemben pedig a jelenlegi telekhatárt képző kerítés, jegypénztárak és egyéb létesítmények bontása valósul majd meg. Az első ütem három hónapot vesz igénybe, semmi sem marad, ugyanakkor jó hír a Haladás szerelmeseinek, hogy a régi stadion betonépítő elemeit ledarálják, egy erre jogosult cég átminősíti, majd bekerülnek az épületek alatti töltésekbe. Így történik mindez a gyep esetében is, humuszként hasznosítják újra, természetesen továbbra is a Rohonci úton. Jelenleg is zajlik a kiviteli tervek elkészítése, amely meghatározza majd a technológiát. Információink szerint a nyertes konzorcium folyamatos tervszolgáltatással egybekötött kivitelezést vállalt. A bontási munkálatok közül vélhetően a legizgalmasabb lesz, a pályát megvilágító reflektortartó kandeláberek elhordása, ekkor a tartókat óriási darukkal fogják megkötni a biztonság érdekében.

- Megígértük, tehát megcsináljuk - kezdte az értékelést dr. Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője, aki emlékeztetett, az elmúlt években tudatos tervezés mentén dolgoztak azért, hogy a rég várt sportkomplexum-beruházás megvalósulhasson.

- Az államtól ingyenesen kerültek a város tulajdonába a MÁV-ingatlanok, amelyekre nagy szükség van a létesítmény tervezése szempontjából - emelte ki a képviselő, hozzátéve, hogy később Magyarország kormánya megértve az igényt támogatásáról biztosította a projektet.

- Miniszterelnök úr novemberi látogatása során ismét foganatosította, hogy a kormány elkötelezett amellett, hogy Szombathelyen sportkomplexum épüljön - húzta alá Hende Csaba, aki egyúttal hangsúlyozta, a városban komoly hagyománnyal bíró szakosztályok találnak így méltó otthonra. - Már kisgyermek kortól kezdve kiváló körülmények között folyhat a nevelői munka, és bízom benne, hogy városunk újabb és újabb élsportolókat tud majd adni Magyarországnak. Hende Csaba emlékeztetett, soha ennyi támogatás nem érkezett térségünkben, mint az elmúlt időszakban, gondoljunk csak az M86-os út építésére, a kórház több milliárd forintos fejlesztésére, vagy éppen a szintén napjainkban startoló Uszoda felújítási projektre. - Szombathely számos területen fejlődik, mely közös sikerünk, ezért is fontos, hogy a jövőben még nagyobb lendülettel dolgozzunk szeretett városunk sikeréért -fogalmazott a képviselő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!