Hírek

2016.01.26. 09:47

Trükkös utas van, volt, és lesz is - Rémálom, amikor elhangzik: „Jegyeket, bérleteket!"

Megyei körkép - Az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ (ÉNYKK) elkészítette 2015-ös statisztikáját, amelyben kitérnek arra is: még mindig sokan próbálkoznak a jegy nélküli utazással. Van, akinek összejön a mutatvány, a legtöbbjüket azonban lefülelik.

Vadas Krisztina

Sokan sokféleképpen próbálkoznak: van, aki a hátsó ajtón surran fel a buszra, más lejárt bérletet használ, de olyan is akad, aki kifigyeli, melyik buszon nem járnak ellenőrök, és azzal közlekedik. A lehetőségek tárháza szinte végtelen. Persze ez nem azt jelenti, hogy bárkit is bliccelésre buzdítanánk, sőt! Az ÉNYKK Zrt. legfrissebb statisztikái azt mutatják, Vas megyében a legtöbbször lefülelik a csalfa utazókat.

Azt persze nem tudni pontosan, hogy hányan jártak sikerrel a blicceléssel, azt azonban igen, hogy hányat sikerült elcsípni az ellenőröknek. 2015-ben összesen 1176 embert értek tetten jegy nélküli, vagy érvénytelen jeggyel, bérlettel történő utazás során. Ebből 537 főre a szombathelyi helyi járatokon, míg 639-re országos és regionális járatokon szabták ki a büntetést.

A statisztikából az is kiderül, hogy ez a szám helyi vonatkozásban csökkenést mutat az előző évhez képest: a 2014-es év adataihoz viszonyítva 2,37 százalékkal alacsonyabb volt a bliccelők száma. Helyközi viszonylatban már másképp alakul a mutató: 2015-ben 11,71 százalékkal több utas gondolta úgy, hogy jegy nélkül is élvezheti a buszok komfortját. Összességében tehát 4,81 százalékkal nőtt a jegy nélkül, ám egy büntetési tétellel gazdagabban utazók száma.

Egy igazi Vas megyei érdekesség: a körmendiek vagy nagyon jól csinálnak valamit, vagy nagyon becsületesek. Ezt nem tudni, de az biztos, hogy 2015-ben a körmendi helyi járatokon senkit sem büntettek meg.

Gáspár Tibor mindig odafigyel arra, hogy aki felszáll, érvényesítse a jegyét, de így is sokan vannak, akik próbálják kijátszani. Fotó: Németh Richárd

Akkor most jöjjön a feketeleves: tudja, mi vár arra, aki megpróbálja kijátszani a buszozás éber őreit? Először is heves szívdobogás, amikor felcsendül a nem várt mondat: „Jegyeket, bérleteket!" Aztán némi torna, hátha a következő megállónál gyorsan le tudunk pattanni a járműről, mielőtt a rettegett ellenőrök odaérnének. Ha messze van még a következő leszállási lehetőség, akkor jön a katonai gyakorlat: laposkúszásban elérni a busz legtávolabbi pontját, ahol elrejtőzhetünk, míg elérünk a megállóba. Ha még ez sem elég, akkor következik az agytorna: milyen jó indokkal tudnánk kimagyarázni magunkat. (Vigyázat, a kutya megette szöveg már a házi feladatnál sem működik!)

Mint a statisztika is mutatja, sokszor azonban minden kreativitásunk ellenére sem tudunk eltűnni az éber ellenőrök szeme elől. Ekkor jön csak az igazi csapás, előkerül a táskából az a bizonyos sárga csekk, amelyre jelenleg nyolcezer magyar forintnak megfelelő összeget firkantanak büntetés gyanánt. Még mindig kering az éterben az a pletyka, miszerint aki nem fizeti be a pótdíjat, semmilyen szankcióban nem részesül. Ez azonban téves információ, ha kell, behajtásra is sort kerítenek. Tételezzük fel, hogy valaki nem szándékosan nem fizetette be, pusztán elfelejtette: ebben az esetben először fizetési felszólítást kap.  Aki még ennek sem tesz eleget, arra már tényleg nehéz ráfogni, hogy pusztán feledékeny, így komolyabb  intézkedések lépnek  életbe. A  be nem fizetett pótdíjak behajtása a Magyar Országos Közjegyzői Kamarán keresztül, fizetési meghagyás útján történik, illetve szükség esetén végrehajtást alkalmaz az ÉNYKK Zrt. az őket jogosan megillető követelések érvényesítésére.

Persze nem az elrettentés az egyetlen módja annak, hogy felhívják a figyelmet a potyázás hátulütőire. Az ÉNYKK Zrt. járatain új ellenőrzési módszereket vezetnek be,  például  az átfogó akció ellenőrzést,  ami annyit jelent,  hogy  egy városban, egy  időben széles körű ellenőrzést végeznek az ellenőrök. Ezt a módszert megyei jogú városokban alkalmazzák majd, így Szombathelyen is előfordulhatnak ilyen akciók. Továbbá keresztellenőrzéseket is végrehajtanak a működési területükön belül. Emellett tájékoztatókat helyeznek ki, melyekkel felhívják a figyelmet a jogkövető magatartásra. Például arra, hogy az igazolványszámokat mindig írjuk rá a bérletekre, különben jár a bünti.
Gáspár Tibor autóbusz-vezető évek óta rója a köröket Szombathely helyi járatain, sok mindennel találkozott már. Mint mondta, mindig vannak olyanok, akik megpróbálkoznak a blicceléssel. Legtöbbször a lejárt bérlettel történő utazást kísérlik meg az emberek. Habár azt hihetnénk, hogy a bliccelés a fiatalok sportja - akik szívesebben költik a jegy árát üdítőre vagy csokira -, megtudtuk, hogy minden korosztályban akad újabb és újabb kísérletező.

Egy következtetést mindenképpen le kell vonni a statisztikákból: lehet, hogy korábban működtek a különböző bliccelési módszerek, ma azonban már nem érdemes ilyesmiben reménykedni, mivel a technika fejlődésének (meg persze az ellenőrök okításának) köszönhetően egyre könnyebb lefülelni a jegy nélkül utazókat. S az sem utolsó szempont, hogy a pótdíj kifizetése jóval nagyobb összeget vesz ki a zsebünkből, mint ha megvennénk a jegyet.

NEM VÁLTOZIK A TARIFA

Az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. tájékoztatása szerint a 85-ös számú főút nyomvonalának módosítása, valamint a csatlakozó utak és kereszteződések átépítése miatt 0,8 kilométerrel hosszabb lett a Szombathely-Győr közötti távolság. Habár az útvonal hosszának változása számos viszonylatban magasabb kilométer-övezeti besorolást vont maga után, a vasi és a győr-moson-soproni megyeszékhely közötti vonalon az utazási költség nem változik. Ennek értelmében továbbra is a megszokott jegy- és bérletárat kell megfizetni annak, aki ezt a közlekedési módot választja a két város között. Ha valaki nem biztos abban, hogy bérlete magasabb kategóriába esett-e, az információs irodákban segítenek, és ha kell, március 5-éig díjmentesen kicserélik a bérletet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!