Hírek

2015.08.20. 08:40

Tudta, hogy Körmenden előbb volt tűzijáték, mint Budapesten? - A Rába-parti városba kenun érkezett az új kenyér

Körmend – Tűzijátékkal, színes csónakok menetével és az új kenyér megszegésével megünnepelték az államalapítást és lezárult az idei Körmendi Napok rendezvénysorozat.

Bakos Ágnes

– Államiságunk 2015. évében kell hinni és tenni, hogy gyarapíthassuk Körmendet, Vas megyét és Magyarországot, mert a miénk – ezt hangsúlyozta államalapító Szent István ünnepe alkalmából V. Németh Zsolt államtitkár a Rába partján mondott köszöntőjében. Arról is beszélt, hogy augusztus 20. a keresztény magyar állam folytonosságának emléknapja. Sorolta azt is, mi mindenre lehet büszke Körmend: egyebek között a sportjára, a néptáncra és a Rába folyóra.

A hagyományoknak megfelelően a folyón érkezett az új kenyér. Ezúttal Németh Szabolcs, korábbi magyar válogatott kenus hozta a kenyeret, amit Bebes István, Körmend polgármestere szegett meg és kínált körbe az ünneplők között.

Nagyszabású tűzijátékot csodáltak sok százan Körmenden, a Rába mindkét partjáról. Az idei volt az 52. tüzes látványosság, a tradíciója régebbi, mint a fővárosi ünnepi tűzijátéké.

A színes, fényes csónakok felvonulása sem maradt ki idén sem a körmendi ünnepből. A csónakok jórészt „lábmeghajtással" érkeztek az ünneplők elé az alig térdig érő Rába-szakaszon.

Az Egis Gyógyszergyár stílusosan három óriási gyógyszeres dobozt világított ki. Volt motoros csónak is – mármint nem a vízi jármű meghajtása volt motoros, hanem egy gyorsasági motort cipeltek rajta, majd látványosan elégették, eldurrantották a motor gumiját. Piros, fehér és zöld fényekkel vonult a csákánydoroszlói Kormorán Kenus Egyesület kenuja, aztán több fáklyás hajóval érkeztek a molnaszecsődi vidám mocsáréletet hirdetők: a Bayou Bönhő jubileumi majomhajója arra hívta fel a figyelmet, hogy szeptember 12-én lesz a 20. Rába Maraton, amikor egyetlen nap alatt eveznek Szentgotthárdtól Molnaszecsődig az egész országból érkező kenusok. A magyarszecsődi Vágtázó Kenu Tábor lovat hozott: persze nem igazi, hanem műlóval díszítették a járművüket. A Körmendi Kolping Család Szűz Máriát ünnepelte. A legmesszebbről érkezett felvonulók, a dunavarsányi 1270 Nautilus Vízi Csapat füstgéppel is felszerelte a bulihajóját. A Bereki Bárkás Egylet kimondottan az államalapítás ünnepére díszítette fel a hajóját, és azt is hirdették, hogy egy hónap múlva nyolc-tízéves gyerekeknek indul kenus szakosztály Körmenden.

A galambok is pontosak és látványosak voltak idén is: a 20 órakor elhangzott harangszóra reptette haza a Rába partjáról a madárcsapatot az Y9 Postagalamb Egyesület.

A késő esti, fényes-tüzes látványosságok előtt nagy sikere volt a Rába-parti időutazásnak: több százan nézték, ahogy a törökök lőtték a megelevenített Egerszeg falut, majd a magyarok lopakodó, íjakkal felszerelt csapata hogyan vágott vissza – történt mindez 1649-ben, és 2015-ben is.

A török hősöket is megtapsolták a nézők, a hálátlan ellenség-feladat a tatai Gölbasi Vitézei Egyesületnek jutott a Rába partján.

Az időutazó magyar sereget erősítették a körmendi Régió Íjászok, a gyulakeszi Gyulaffy László Hagyományőrző Bandérium, a Kőszegi Darabontok, a sárvári Nádasdy Bandérium, a szombathelyi 11-es Huszárok gyalogsága és persze a Batthyány Lovas Bandérium és talpas csapat.

Német és hollandiai, valamint csehországi testvérvárosok képviselői is ünnepeltek a körmendiekkel. Az augusztus 19-i programokkal lezárult a 2015-ös Körmendi Napok rendezvénysorozat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!