Hírek

2012.09.12. 11:20

Új burkolat: A Petőfi utcában dolgoznak a közút munkatársai

Szombathely - Nagy a torlódás reggelente és délutánonként a belvárosban, mivel forgalomkorlátozás van a Petőfi Sándor utcában. A közút munkatársai javítják az aszfalt-burkolatot a külső és a belső sávokban.

Bajdó Bettina

Tavaly augusztusban is hasonló problémák adódtak a közlekedésben, akadálypályává alakult akkor is a belváros: a Petőfi utcai gázvezeték felújítás miatt megváltozott a forgalmi rend. A forgalomkorlátozást az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. kérte, a cég ugyanis felújította a gázvezetéket. Méghozzá több ütemben. A munkálatokat szeptemberben fejezték be. Már akkor felhívták arra figyelmet, hogy idén is kell számítani forgalomkorlátozásokra, mivel a feltúrt szakaszok új burkolatot kapnak.

A munkálatok ideje most jött el, végleges burkolatot kap a Petőfi Sándor utca. A gázvezeték-rekonstrukció utáni helyreállítási munka a héten fejeződik be. Várhatóan péntekig a Március 15. téri körforgalom és a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság között a négysávos szakaszon a külső, valamint helyenként a belső sávban is dolgoznak, ezért forgalmi dugóra lehet számítani. Ezt követően már csak szakaszosan lesznek javítások. Nemcsak új aszfaltréteg kerül az útra, hanem más munkálatokat is végeznek. Szintbe hozzák a csatornafedeleket, a munkák végeztével nagyjából két hét múlva pedig felfestik a burkolati jeleket. Az érintett útszakaszon a lámpákat a tanítás idejére kikapcsolják, torlódásra, lassabb haladásra kell számítani, aki teheti válasszon kerülő útvonalat.


Tavaly több forgalmas útszakaszon elkészült a gázvezeték-rekonstrukció Szombathelyen. Az autósok számára ez idő alatt nehéz volt közlekedni a belvárosban, főleg a Zanati és a Petőfi Sándor utcában. A közlekedési lámpákat is felújították tavaly a Zanatin, de útfelújítás tavaly nem sok helyen volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!