Hírek

2012.12.19. 16:20

Új film a vasfüggönyről

Molnaszecsőd - A VI. Országos Független Helytörténeti Dokumentumfilm Szemlén a KorFilm alkotói a zsűri különdíját kapták a Határvidékért (és a korábbi Remeteidőért), melyet a társadalmi érzékenységgel indokoltak.

Rózsa Melinda

Kozma Gábor, Horváth Zoltán és Boros Ferenc új filmjének molnaszecsődi díszbemutatóján a házigazda dr. Abdel Hameed gyermekorvos és felesége, dr. Beke Katalin volt. A KorFilm produkcióját hat évig forgatták és közelmúltunkról: a nyugat-magyarországi lezárt határról, a vasfüggöny árnyékában élőkről szól.

A bemutatón Szabó Ferenc, Körmend alpolgármestere mondott köszöntőt. Nagyon fontos, hogy alkotó kisközösségek készítsenek filmeket azokról az időkről, amelyekről, utólag visszagondolva, van ugyan egy-két megmosolyogtató emlékünk, de igazából, amikor megértük azt a kort, nem örültünk neki - emlékezett.

Aztán peregtek a filmkockák... Az osztrák határt lezárták, körülbelül két évvel azelőtt, hogy én átszöktem - meséli az egykori disszidens, aki a Pinka vizébe merülve, a drótakadály alatt úszott át a szabad világba. A filmben szerepel a határsávban évtizedekig üresen álló rönöki templom, a bildeini (beledi) Határélmény-park, a felsőcsatári Vasfüggöny Múzeum is. Ez utóbbi tulajdonosa, Goják Sándor egy erdőben összetákolt kettős létrával végrehajtott szökés történetét eleveníti fel a filmben. Ma Angliában élő honfitársaink 1979-ben, a Kőszegi-hegységből ugrottak át nyugatra, a szó szoros értelmében. Csak millimétereken múlt, hogy ne riasszon be a jelzőrendszer.

A vetítésen jelen volt a Kőszegen élő Erdélyi János filmrendező, aki maga is hasonló témájú filmen dolgozik.

Beszélni kell ezekről az időkről, hiszen a mai fiataloknak fogalmuk sincs arról, hogy mi is volt a vasfüggöny. Jó, hogy megszületett a Határvidék. Figyelemre méltó munka, a látottak alapján bármely tévécsatornán bemutatható lenne - fejezte ki elismerését az ismert filmes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!