Hírek

2016.09.08. 08:27

Új magyar atya a szomszédban – Alsóőrön állt munkába a plébános

Alsóőr – Több burgenlandi településen is tart majd magyar misét a burgenlandi-magyar katolikus közösség új plébánosa, Gáspár Adalbert atya, aki már a jövő évi Szent László-évre készül.

Bakos Ágnes

A Katolikus Magyarok Köre is örömmel üdvözölte Gáspár Adalbert atyát – számolt be az ausztriai magyar közszolgálati média. Gáspár Adalbert elsődlegesen a Vas megyétől mintegy 25 kilométerre lévő alsóőri plébániát veszi át, de tart majd magyar miséket Felsőőrön és Őriszigeten is.

Gáspár Adalbert a Tihanyi Bencés Apátságból érkezett Ausztriába, először Mariazellben végezte feladatait 2008 és 2010 között, a magyar zarándokok gondozása is feladatai közé tartozott.

Fotó: volksgruppen.orf.at

Gáspár atya tervei között szerepel, hogy felveszi a kapcsolatot az ausztriai kopt keresztény közösséggel, hiszen az alsóőri templomot Alexandriai Szent Katarinnak szentelték annak idején. Tervezi azt is, hogy a 2017-es Szent László-év kapcsán együttműködik az alsóőri plébánia az őriszigeti katolikus közösséggel, hiszen a szigeti katolikus templom Szent Lászlónak szentelt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!