Hírek

2010.03.31. 02:26

Választás után Körmenden

Vasárnap időközi önkormányzati választáson a legtöbb szavazatot Ferencz Gyula (Fidesz-KDNP-Polgári Összefogás Körmendért) kapta. A pártok vezetői szerint az eredmény jelzésértékű lehet az április 11-ei választások előtt.

Bajdó Bettina

A pártok képviselőit kértük arra, hogy értékeljék a vasárnapi választás eredményét. Bebes István polgármester (Fidesz- KDNP) először is köszönetet mondott a bizalomért, és hangsúlyozta, továbbra is azon dolgoznak, hogy minél többet tegyenek a városért. Hangsúlyozta, hogy a városvezetés a korábbi időszakban is megtett mindent a helyiek segítségével annak érdekében, hogy előbbre jusson a város, megvalósuljanak a fejlesztések. Hozzátette, hogy a vasárnapi választáson fontos jelzést kaptak a körzet lakóitól, s azon dolgoznak továbbra is, hogy megfeleljenek az elvárásoknak.

Bana Tibor, a Jobbik Vas megyei elnöke szerint a választás eredménye bizonyítja, hogy Körmenden egyértelműen a Jobbik a második erő. A Jobbik jelöltje szinte pontosan ugyanannyi százalékot ért el (14,72 százalék), mint amennyit a párt az európai parlamenti választáson (14,73 százalék) szerzett Körmenden. Bana Tibor úgy fogalmazott, hogy megelégedettséggel tölti el őket, hogy az MSZP jelöltje 11,32 százalékos szavazatarányával még a szocialisták körmendi EP-eredményét (12,27 százalék) is alulmúlta. Köbli József, a Rába-parti Fórum Egyesület elnöke gratulált a győztesnek, s hozzátette, bíznak abban, hogy a vállalásait sikeresen teljesíti majd. Kiemelte, hogy a várakozásnak megfelelő eredmény született a választáson, s mint mostanában minden, az eredmény akár előrejelzése is lehet az április 11-ei voksolásnak. Egyed Gyula képviselő-testületi tag, az MSZP tagja is gratulált a győztesnek, de hozzáfűzte, sajnálja, hogy ennyire kevesen mentek csak el szavazni a választókörzetben. Hangsúlyozta, a választói akaratot tudomásul veszik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!