Hírek

2017.06.26. 18:40

Főleg fákat döntött ki a vihar Vas megyében

MEGYEI KÖRKÉP 52 műszaki mentés és öt tűzeset történt a hétvégén, de egy víztárolóba csúszott őznek is segíteni kellett.

Vas Népe

Elsősorban kidőlt fák és elárasztott pincék miatt kellett kivonulniuk a tűzoltóknak az országon vasárnap átvonuló zivatar után. Országszerte több mint négyszáz esethez riasztották a katasztrófavédelem egységeit. A legtöbb riasztás Bács-Kiskun, Békés és Győr-Moson-Sopron megyében volt. Többségében leszakadt faágak és kidőlt fák okoztak gondot, de fennakadások voltak a közúti közlekedésben is, és csaknem négy tucat ház is megrongálódott.

A hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék miatt is kérték a tűzoltók segítségét: pincékből, alagsorokból kellett szivattyúzni a vizet. Vas megyében szintén gondot okozott a vihar. A vasárnap hajnalban érkezett zivatar főleg a megye déli részét érintette, 18 esetben fák dőltek ki, és nagyméretű ágak törtek le. A közlekedési akadályokat a vasvári, a celldömölki, a sárvári és a körmendi tűzoltók szüntették meg.

Szabó Bence és Vida Vanda vihar után sétálnak a Csónakázótó szigetén a letört faágak között. A megye keleti fele megúszta Fotó: Unger Tamás

Vasváron, Bérbaltaváron és Oszkóban fák dőltek az útra és villanyvezetékre, amelyeket a vasvári önkormányzati tűzoltók motorfűrésszel feldaraboltak, majd eltávolítottak. A vasárnap délutáni zivatar viszont már a megye északi és nyugati részében okozott károkat. Kidőlt fákhoz, letört ágakhoz 27 esetben riasztották a tűzoltókat, akik közutakról, autókról és vezetékekről távolították el a faágakat. A vihar okozta káreseményeknél szerencsére nem sérült meg senki.

Valószínűleg a vasárnapi vihar áldozata lett ez a fa is Tanakajdnál Fotó: Unger Tamás

Egyed László, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta: a hétvégi vihar főként fakidőléseket és ágletöréseket okozott, de Rábahídvégen a Táncsics Mihály utcában egy háromemeletes ház tízméteres antennája is megrongálódott. A tűzoltók vasárnap este nyolckor több mint kétórás munkával, létrás autó segítségével távolították el a sérült antennát, mivel félő volt, hogy az az útra esik. A szakemberek a további károk elkerülése miatt négy mikrohullámú átjátszót is eltávolítottak a megrongálódott tetőről. A megyeszékhelyre széllel és rengeteg esővel érkezett meg a vihar, az autósok közül többen lehúzódtak az utak szélére, és megvárták, míg elvonul a felhőszakadás.

Nemcsak a vihar adott munkát a tűzoltóknak a hétvégén, több balesethez és tűzhöz is vonulniuk kellett, egy esetben pedig egy állat is a segítségükre szorult, mivel szombaton egy őz belecsúszott Szombathelyen az Erdei iskola úti hulladéklerakó telep víztárolójába. Az állatot a tűzoltók kötelek segítségével, sérülések okozása nélkül mentették ki. Összesen 52 műszaki mentéshez és öt tűz-esethez vonultak a hétvégén a tűzoltók.

Ami az előttünk álló napokat illeti: lesz még csapadék a héten. - Melegedő szakasszal kezdődik a hét, a csúcs szerdán, csütörtökön lesz - kezdte Pétervári Tibor, az Országos Meteorológiai Szolgálat szombathelyi észlelője. A napokban még 30 °C felett tetőzik a hőmérséklet, aztán a hét második felében egy ciklon hidegfrontja éri el térségünket. Akkor 25 °C körül lesz a napi maximum, sőt egyes modellek szerint még a 25 °C-ot sem éri el, vagyis lehet, hogy nem lesz hivatalosan nyári napunk a hétvégén. Élénk szél látszik keddre, majd szerdán, csütörtökön és pénteken viharos is lehet a légmozgás Vas megyében. Csapadékra is számítsunk, de a mennyisége bizonytalan.

- Szombatra jelzi ide, de szerintem már pénteken lesz - mondta a várható zivatarokról az észlelő. Az OMSZ péntekre csak 0,1 milliméternyi csapadékra számít a hétfő délutáni előrejelzés szerint. Viszont a szombat még csapadékosabb lehet, mint amilyennek az elmúlt napokban tűnt: a hétfőn kiadott első előrejelzések tíz milliméterrel számoltak, azóta már 15 millimétert jelez a szombathelyi prognózis. Igazán derült, felhőmentes időjárást a csütörtök éjszakai órákra jelez a meteorológiai szolgálat, és ez a hajnali hőmérsékleten is látszik majd: addig 18, utána 12-16 °C körül mérhetünk hajnalonként Szombathelyen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!