Hírek

2010.05.31. 02:28

Vásári hangulat boszorkányégetéssel Csempeszkopácson

Tizedik alkalommal elevenedett meg tegnap Csempeszkopácson, a templom körül a régi falusi vásárok hangulata. Az egésznapos programban kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatták azt, ami őket érdekli.

Erős D. Zoltán

Erre az időpontra már elfoglalták a helyüket az árusok, s a népi mesterségek művelői. Ugyanis vasárnap ide, vasárnap oda, a kovácsok, a kosárfonók, a fazekasok, fafaragók, ötvösök, csipkekészítők, szíjgyártók között voltak olyanok is, akik szinte az egész napot végigdolgozták. Egyrészt azért, hogy megmutassák a szakmájuk csínját-bínját, illetve ne töltsék haszontalanul a két vásárló közötti időt sem. Volt olyan árus is, akinek portékája ugyan nem volt besorolható a népi mesterségek közé, ám nagyon szellemesen valamennyi figura készítéséhez felhasználta így, vagy úgy a cserepet.

Reggel ugyan felhős időre ébredtek a csempeszkopácsiak, ám csakhamar a nap is kisütött. Délelőtt felváltva volt borús, illetve napos az idő, de ez nem zavarta a tervezett programok lebonyolítását. Megkoszorúzták a millenniumi emlékszobrot, majd ökomenikus istentiszteletet tartottak az Árpád-kori templom kertjében.

Mi délben látogattunk ki a vásárba. Ekkorra már elkészült a sátrakban a finom ebéd, amelynek illatát már messziről érezni lehetett. S ehhez szörp, no meg jóféle bor is dukált. Ez utóbbi éppen a csempeszkopácsi borházból. Közben az árusok aggódva kémlelgették az eget, mert azért a fellegek nem vonultak el teljesen a falu fölül.

Nem voltak teljesen nyugodtak a szervezők sem, hiszen akkor még nem tudhatták, hogy a délutáni, illetve esti gazdag műsorból mit zavar majd meg az eső.

A délután első programja volt a fekete sereg bevonulása, a hadfiak a templom melletti füves térségen már délelőtt sátrat vertek.

Nagy várakozás előzte meg a helyi óvodások és iskolások műsorát, Berecz András és fia, István közös mesemondását, valamint a Csempeszkopácsra hazajáró Sebestyén Márta Erdőkön mezőkön járó című műsorát. Nem a szomszédból, Szentendréről érkeztek Csempeszkopácsra a Lovasíjász Hagyományőrző Egyesület harcosai azért, hogy hun-magyar harcművészeti bemutatót tartsanak.

A vásárlátogatók közül sokan várták kíváncsian a helyi színjátszók előadásában bemutatott középkori boszorkánypert, akárcsak a Boglya együttes műsorát, illetve a táncház után a vásárzárás fő attrakcióját, a boszorkányégetést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!