Hírek

2014.11.05. 19:50

Vasárnap nem lesz vásárnap?

Szombathely - Körülbelül 15-20 ezer embert kellene elbocsátani, amennyiben az üzleteknek be kellene zárniuk vasárnap.

Lisztmayer Zsófia

A közelmúltban kiszivárgott törvénytervezet rendelkezése szerint a jövő évtől a boltok kizárólag 6 és 22 óra között lehetnének nyitva. Továbbá vasárnap és munkaszüneti napon kevés kivételtől eltekintve (például trafikok, gyógyszertárak, benzinkutak) nem lehetne nyitva tartani az üzleteket. Egyes boltok pedig csökkentett nyitva tartással működhetnének. A tilalom a 400 négyzetméter alatti üzletekre is érvényes: a kiskereskedők csak abban az esetben lehetnének nyitva, amennyiben saját maguk vagy egy családtagjuk végzi a kereskedelmi tevékenységet.

A szombathelyi Polhammer Tamás és családja a szombathelyi Tesco áruházon belül működtet egy kisebb üzletet, ezért nem örülnének a vasárnapi zárva tartásnak.

- Ha jól tudom, akkor négyzetméter alapján döntik majd el, hogy melyik üzletek zárnak majd be vasárnap - mondja. - Nem tudom, pontosan kikre vonatkozik majd, de mindenképpen nagy kiesést jelentene nekünk.

Zsebelánné Fürdős Andrea a sógorával együtt egy CBA közértet vezet, már 25 éve ez a hivatása. - Mi nem szeretnénk, ha be kellene zárnunk, de a vevők sem örülnének neki. Főleg vasárnap délután elég nagy forgalom szokott lenni nálunk. Szerintem lehúzhatjuk a rolót is, ha elveszítjük a vasárnapi nyitva tartást. Összesen heten dolgoznak nálunk, de csökkenteni kellene a munkavállalók számát, ha ez bekövetkezne. Két főt biztosan érintene akkor az elbocsátás.

Vajon hogyan értékelik a tervezetet maguk a vásárlók? Az egyik áruházba éppen belépő Hopp Viktor véleménye szerint az emberek többségének kifejezetten a vasárnapi boltba járás jelenti a hétvégi kikapcsolódást. Tudom, hogy Ausztriában már régóta zárva vannak vasárnap az üzletek, de szerintem a magyarok hozzászoktak már. Bár én nem értek ezzel egyet, sok családnak ez a szórakozása is. Szerintem az ország vezetői úgy gondolják, hogy a külföldi illetékességű cégek rosszak, ezért most minden megpróbálnak elkövetni ellenük.

Egy vásárlásba induló házaspár, Lóránth Sándor és Sándorné véleménye szerint, ha valamit elfelejt megvenni az ember, akkor jó, ha még vasárnap is be tudja szerezni. - Nehéz azonban döntést hozni, mert akinek szüksége lenne a vasárnapi fizetésre is, annak nem lehet most egyszerű. Mi inkább azt mondjuk, hogy maradjanak csak otthon az emberek. Vasárnap inkább pihenjünk, töltsünk egy kis időt a családdal, úgyis eleget dolgozunk.

Munkavállalói oldalról komoly visszhangot váltott ki a tervezet. Dr. Gyurkovics Bence, a LIGA Szakszervezetek nyugat-dunántúli regionális referense szerint a törvénytervezetek hatását nehéz megjósolni, de feltehetőleg országos szinten is érzékelhető elbocsátásokkal járna.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint nyomós érvek szólnak az üzletek vasárnapi nyitva tartása mellett. Fontos a családtagok vasárnapi együttléte, az alkalmazottak védelme, a kisvállalkozások támogatása, vannak ugyanakkor más szempontok is, amelyeket mérlegelni kell. A vasárnapi zárva tartás esetén a szövetség előzetes becslése szerint 15-20 ezres elbocsátással lehet számolni mondta.

Az üzletek alkalmazottjai ráadásul elesnének az 50 százalékos vasárnapi pótléktól is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!