Hírek

2014.11.09. 10:58

Vasi képzőművészet – az vajon mi?

Nyílt fórumot hirdetett a megyei hatókörű városi Savaria Múzeum a vasi képzőművészeknek, a közös dolgok megbeszélésére. Mintegy harminc alkotó ülte körül a képzeletbeli kerek asztalt a képtárban, pont T. Takács Tibor világot fricskázó műtárgyai között. A tudósítónak épp a „Pszichológiai fegyver” szomszédságában akadt hely: a lekonyuló végű puska végül nem sült el.

Ölbei Lívia

Czenki Zsuzsanna igazgatóhelyettes expozéjában fölvázolta a nemrégiben kialakított új múzeumi intézményi struktúrát. Ennek most már része a Szombathelyi Képtár – amely ezzel megszűnt önálló intézmény lenni. (De hát így működött kezdetben is.) Mindjárt a bevezetőben szó esett egyebek mellett arról, hogy a 2013-ban összeállított szombathelyi településfejlesztési koncepcióban – amely az országos koncepcióval szorosan összefügg – a kultúra gyakorlatilag nem kap teret, fejlesztésekről nincs szó. Amikor országos vonatkozásban jelszóként megjelenik a decentralizáció, vagyis a Budapest-vízfej „leszívása”, akkor Győr, Pécs, Debrecen, Miskolc, Szeged esik latba – Szombathely kimarad ebből a sorból. Mondhatjuk, hogy innen szép győzni – de hogyan?

A beszélgetés résztvevői mintha a kályhától indultak volna, terítékre került az összes téma, amelyről az elmúlt évtizedekben a képtárral kapcsolatban szólt a közbeszéd, és szóltak a magánbeszélgetések is. Összefoglalásképpen: voltaképpen mire való a képtár – amely egyébként máig az egyik legjobb kortárs kiállítótér az országban. Innen nézve valójában érthetetlen, hogy megalapítása óta miért nem sikerült tartósan jelentős pozíciót kivívnia az országos képzőművészeti életben.

Fotó: Tímár Gergely

A „mire való a képtár” témakör érzékeny elágazása, hogy van-e érvényessége a „vasi képzőművész” definíciónak. Mit ér a képzőművész, ha Vas megyei? Lehet-e ezen az alapon értéket, közösséget teremteni? A kérdés első felére valószínűleg nem a válasz, a másodikra viszont igen, főleg, ha az érdekek képviseletét értjük rajta. Ide tartozik az a sajnálatos tény is, hogy az utóbbi években majdnem az összes szombathelyi kiállítóhely bezárt: a Médium Galériától a Művészetek Háza Pincegalériájáig; egyszerűen nincs hol kiállítani.

Újabb elágazás, hogy a Savaria Múzeum most „megyei hatókörű”, a képtár helyzetét jó volna országos, sőt: nemzetközi kontextusban meghatározni, viszont a nyílt fórumon a szombathelyi önkormányzattal való kapcsolat – vagy a kapcsolat hiánya került szóba. Farkas Csaba a városi kulturális bizottság tagjaként tett javaslatot az egyeztetések folytatására.

Fenntartóként az önkormányzatnál van a döntés. De intézményként nyilván a képtárnak is ki kell alakítania a maga elképzeléseit. Hagyatékok sorsáról, állandó kiállítás(ok)ról, a „képtár alatti” hely közösségi térré alakításáról stb. Vagy uram bocsá arról, hogy a költségvetési tényezők függvényében a képzőművész-közösség rendelkezésére bocsát-e némi vásznat, festéket, ecsetkészletet – hogy alkalomadtán legyen mód a közös munkára, tanulásra, tapasztalatcserére, ismerkedésre.

A sokadik első lépés most megtörtént.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!