Hírek

2013.09.13. 11:50

Velem ez megtörténhet?

Egy édesanya nem a zebrán kelt át az úton hétéves gyermekével. A rendőrök a nőt igazoltatták, szabálysértése miatt 20 ezer forintra büntették. Az ügy azonban itt nem ért véget, a gyámhivatalnál kiskorú veszélyeztetése miatt indult eljárás, amely most hétfőn fejeződött be.

Simon-Németh Adél

Hangsúlyozzuk, az országban remélhetően egyedülálló eset nem Vas megyében, hanem Zalaegerszegen történt. Az édesanya azért meséli el történetét, hogy a nagyközönség figyelmét ráirányítsa arra: egy ártalmatlannak tűnő szabálysértés, milyen súlyos következményekkel járhat. A családot megviselték az elmúlt hónapok történései, az édesanya név és fénykép nélkül vállalta a zalaegerszegi beszélgetést.

– Egy május végi napon, délután négy óra múlt, amikor hétéves kislányommal át akartam kelni az úttesten. Mi egy Zalaegerszeghez közeli községben élünk, siettünk, hogy elérjük az oda induló buszt – kezd bele a történtek mesélésébe az édesanya. – Azt tudni kell, hogy Zalaegerszegen, a Kovács Károly téren kétoldalt, egymástól messze van két zebra. De pontosan a gyalogátkelőhelyek között, a város felől érkezve, s a buszmegálló felé tartva lépcsők vezetnek egészen az úttestig. Ezen a szakaszon, a legrövidebb utat választva, emberek százai kelnek át naponta. Igaz, hogy az autóút négysávos, de egyirányú, így csak egy oldalról érkezhetnek az autók. Tőlünk nyugatra ezt a problémát felüljáró építésével hidalnák át – jegyzi meg, majd folytatja: – Esett az eső, egyik kezemben fogtam a kislányom kezét, másikkal az esernyőt és a táskámat. Megálltunk az úttest előtt, s mivel tudtam, hogy csak jobbról jöhetnek autók, így arrafelé néztem. Nem láttam, hogy balra tőlem rendőrök állnak. Párat léptünk az úttesten, majd hallottam, hogy felszólítanak: „Jöjjön vissza!". Megfordultam, s azonnal visszamentem. A rendőrök kérték a személyi igazolványomat, amelyet átnyújtottam. Azt gondoltam, nagy baj nem lehet, mert együttműködő vagyok. Az egyik rendőr elkezdte felírni az adataimat, elolvasta a nevem az igazolványban, s ezután a keresztnevemen szólítva oktatott. Nagyon feszült volt a helyzet, zuhogott az eső, tócsában álltunk, a kislányom sírt, én pedig kértem a rendőrt, hogy ne a keresztnevemen szólítson. Bántott, hogy hosszú percek múltán sem készültek el az adatok felvételével. Telt az idő. Mondtam, hogy nekem el kell érnem a negyed ötös buszt, mert a kisfiam a falunk óvodájában van, s az ovi öt órakor bezár. Erre azt a választ kaptam: „Addig marad itt, ameddig az eljárás tart, ha akarom, bevitetem 12 órára." A rendőrnek igazat adtam volna akkor, ha az igazoltatás után a szabálytalanságért megbüntet, s utána azonnal mehetek is tovább. Máig úgy gondolom, hogy legfeljebb öt perc alatt meg lehet írni a helyszíni bírságról szóló papírt. Ezzel szemben mi 20 percig álltunk az utcán, minden járókelő szeme láttára. Mondtam nekik: „Gratulálok, engem akarnak bevinni, a bűnözők meg szabadon garázdálkodnak." Mindeközben hívtam édesanyámat, hogy menjen el a kisfiamért autóval az óvodába. Végül 20 ezer forintos büntetést szabtak ki rám. Én pedagógusként dolgozom, másnap elmeséltem a kollégáknak a történteket. Van egy belügyi rendészetet tanító munkatársam, aki egyben rendőr. Ő teljesen meg volt rökönyödve, mondta, hogy szerinte tegyek panaszt a rendőrkapitánynál. Erre ösztönzött egy másik rendőr ismerősöm is. Megírtam a levelet, amelyben őszintén szóltam a sérelmeimről. Meg is érkezett a válaszlevél, ebben mindenben a rendőröknek adtak igazat – tájékoztat, majd megmutatja a dokumentum bejegyzéseit. A levélben ez is olvasható: „Tekintettel arra, hogy Ön hétéves gyermekével szándékozott a négysávos úttesten áthaladni, ezért az 1997. évi XXXI. törvény 17. paragrafusának 2. bekezdésének a, pontja alapján hivatalból értesítem Zalaegerszegi Járási Hivatal, Járási Gyámhivatalt, valamint a Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központot."

Aki nem a gyalogátkelőhelyen halad át, szabálysértésért akár 50 ezer forintos bírságra is büntethetik

–  Nem sokkal később a gyámügytől tényleg kaptam levelet „kiskorú védelembe vétel ügyében." Ebben ezt írták: „hogyha a gyermek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését családi környezete súlyosan veszélyezteti", a hatóságok a gyermeket ideiglenesen elhelyezhetik hozzátartozónál, nevelőszülőnél, gyermekotthonban.

– Én ezt úgy értelmeztem, hogyha akarják, akár még a gyermekemet is elvehetik tőlem. Nyomban fogtam magam, s a levéllel együtt elmentem egy ügyvédhez, aki leszögezte: hosszú évtizedes praxisa során ilyen esettel még nem találkozott. Az ügyvédnőnek két kérdése volt: dolgozunk-e, és van-e hol laknunk? Mondtam, négyszobás házunk van. Én pedagógus vagyok, több helyen tanítok, még nyelviskolában is. A férjem mérnök, naponta jár munkába Szombathelyre. Mindig dolgoztunk, folyamatosan fizetjük az adónkat. Egyik nap váratlanul megérkeztek hozzánk a gyámügyesek. Én azt sem tudtam, mit mutassak nekik. Bementünk a kislányom szobájába, kinyitottam a szekrényeket, mutattam a rengeteg ruhát, az egy polcnyi pónit, a Barbie babákat. Elővettem a lányom bizonyítványát, láthatták, hogy jó tanuló, okos kislány, akit járatunk hittanra, zeneiskolába, angol nyelvórára. Elővettem még a kislányom oltási bizonyítványát is, hogy bebizonyítsam még a nem kötelező bárányhimlő elleni védőoltást is beadattam neki. Egyszerűen bármire képes lettem volna, csak lássák, érezzék, szeretjük a gyerekeinket, s jó helyen vannak nálunk. Szóltam, ha nekem nem hisznek, kérdezzék a védőnőt. Mondták: „Köszönjük, onnan jövünk.". Egyébként, a védőnő alig akart hinni a fülének, olyan megbízható családnak tart minket. A gyámügyesek mondták, látják, nem indokolt a gyámság alá vétel, de nekik hivatalból ki kellett jönniük. Kiemelték: „mindentől függetlenül a megkezdett eljárást le kell folytatni" – meséli indulattal és szenvedéllyel a hangjában az édesanya.

–  E héten zárult az eljárás. Beidéztek a község polgármesteri hivatalába, ahol végre kimondták, hogy a környezeti tanulmány alapján mindent rendben találtak – jegyzi meg, majd érzelemtől gazdag hangon hozzáteszi:

– Én 13 éve a legjobb tudásom szerint nevelem és tanítom más gyermekét. Ezzel az eljárással azonban megkérdőjelezték azt, hogy az én saját gyermekem jó kezekben van-e? Mi kilenc éve nem voltunk nyaralni, kicsiknek tartottuk még a gyerekeket. Idén az eljárás miatt nem nyaraltunk, azt mondtuk, az erre szánt pénzt, ha úgy alakul, ügyvédre fordítjuk. A férjemmel megállapodtunk abban is, hogyha a gyermekünket egy ilyen ügy miatt elveszik tőlünk, mindannyian, közösen elmegyünk ebből az országból. De a gyermekünket nem adjuk. Senkinek!

Érezni lehet, mutatni nem


Simon-Németh Adél

Nem hiszem, hogy van olyan járókelő, aki egész életében kizárólag a felfestett gyalogátkelőhelyen haladt át. Hiába szeretjük féltőn a gyermekeinket, a tennivalók sűrűjében időnként előfordul, hogy körültekintés után átrohanunk velük az úttesten. Tudjuk, hogy szabálytalanságot követünk el, mégis mindennapos történésről van szó. Nem mintha ez felmentene bármelyikőnket is...

Ausztráliában tavaly egy járókelőt azért büntetett meg a rendőr, mert a férfi haladási sebességét túl lassúnak ítélte. A férfi azonban nem érezte indokoltnak a nyolcezer forintnak megfelelő bírságot, s inkább elrepült a tárgyalások helyszínére, mintsem kifizesse a büntetést. Valahogy így volt ezzel történetünk főszereplője is, akit azért büntettek meg, mert gyermekével nem a zebrán akart átkelni. Az édesanyának könnyebb lett volna az elmúlt pár hónapja, ha csak befizeti a bírságot. De ő felemelte hangját az eljárás stílusa miatt. Azt azonban nem gondolta volna, hogy az ügybe gyermeke és a gyámügy is belesodródik. Innentől kezdve egy szülő bármire képes. Szívszorító volt látni az édesanya szemét, amikor beszélgetésünk közben kezével mutatta, miként nyitogatta ki gyermeke szekrényeit a gyámügyesek előtt, hogy lássák, mennyi mindene van kislányának, akiről gondoskodnak. Tehetetlen ilyenkor a szülő. Hogy bizonyítsa be a szeretetét?

Emlékszem, amikor a kisfiam kétéves volt: picire zártam a kezem, s mondtam: nem ennyire szeretlek, majd teljes erőből kitártam a karom és mutattam: látod, ennyire szeretlek. Egy idő után azt mondta nekem: „Anya! Én ezt neked nem tudom megmutatni, mert én ezt csak érzem."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!