Hírek

2013.02.09. 15:10

Versenyeztek a böllérek

Szeretettel vártak minden kedves érdeklődőt, kicsiket és nagyokat, családokat és barátokat, éheseket és szomjasakat, kulináris szakértőket és kezdőket. Jöttek is. Szombaton a Szabó tanyán kifulladásig tartott a gasztronómiai fesztivál.

Némethy Mária

- Voltak már itt szardíniaiak, akik az asztal tetején táncoltak, németek, olaszok, akik olyan jól mulattak, hogy alig akartak hazamenni, de ez a nap a csúcspont - hallom Szabó Józseftől, aki tulajdonosa a szarvaskendi tanyának, így házigazdája a szombati gasztronómiai fesztiválnak, amely böllérversennyel kezdődött, késő estébe nyúló kulturális kavalkáddal folytatódott.

Közben a zsűri szorgalmasan dolgozott. Ingyen lehetett kóstolgatni ételt, italt, csak a kirakodóvásári portékákért kellett fizetni. Ennek megfelelően bőven voltak vendégek. Már délelőtt tengernyi autó parkolt a tanyán és körülötte. Érkeztek különjáratos buszokkal is, de a csúcspontot délutánra várták.

Fotók: Kiss Teodóra

Húsz csapat jelentkezett a böllérversenyre, az osztrákoké viszont nem érkezett meg. A két Győr-Moson-Sopron és egy zalai csapat mellett így az összes többi vasi volt. Jöttek Vépről, Celldömölkről, Ostffyasszonyfáról, Gércéről is. Szabó József - aki korábban élő állatokkal foglalkozott - egy rábapordányi ismerősétől 120 kilós disznókat hozatott  a csapatoknak, azokat kellett leölniük és feldolgozniuk.

- Reggel bemutatót tartottunk. Összefutott mindenki, mert mi egyedül fürösztöttük meg feldolgozás előtt a disznót, ezért pluszpontot is kaptunk - újságolja a verseny előkelő helyezésére törő Gyarmati Kálmán, aki a Sobakiak, azaz Kőszeg svábok által lakott kőszegfalvi városrészének csapatát vezeti. Készítettek orjaveleset, disznósajtot, böllérmájat, svábhurkát. Ez utóbbiba ők rizst nem tettek, titkos fűszereket viszont igen, ám azokat nem árulták el.

- A hagyományról szól itt ma minden, a magyar gasztronómiáról és kultúráról, azok értékeinek megőrzéséről - összegezte Szabó József, aki elmondja: 2008-ban egy Leader-pályázatnak köszönhetően volt itt a tanyán már böllérverseny. Ezt a mostanit egy uniós pályázatnak köszönhetően rendezték meg. A megyei önkormányzat magyar-osztrák határon átnyúló  közös pályázatának volt az a célja, hogy a tradicionális népművészeti szokásokkal ismertesse meg az érdeklődőket. Ennek része volt szombaton a rönkhúzás, a bolondesküvő, valamint sok néptáncos, népdalkórus és citerás szereplése is.

Nyugodtan elmondható: szombaton a Szabó tanyán vigadalom volt kifulladásig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!