Hírek

2012.06.12. 03:10

Veszélyes sugarak érkeznek

Megyei körkép - Itt a nyár, s a napfény szerelmeseinek nem árt vigyázniuk a káros sugárzással. Fontos, hogy felkészültek és elővigyázatosak legyünk, mert a leégés mellett akár súlyosabb következményei is lehetnek egy kellemes strandolásnak.

Bajdó Bettina

A napfény nélkülözhetetlen az élet számára, ebből merítjük az életet adó meleget és sok, a szervezet számára fontos vitamint. A napfénynek csak egy meghatározott, 100 és 400 nanométer közé eső, hullámtartománya az UV (ultraviola) sugárzás, mely a szemnek láthatatlan. Az UV sugárzást szokás tovább bontani UV-C, UV-B és UV-A sugártartományokra. Ezen sugarak a bőrben és a szemben nyelődnek el, ott fejtik ki káros hatásaikat, melyek lehetnek azonnali vagy késői megjelenésűek.

Hazánkban a fürdőhelyeken kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy figyelmeztessék a fürdőzőket a sugárzás veszélyeire. Vancsura Miklós, a Magyar Fürdőszövetség elnöke elmondta, hogy a kampányuk során nem csak a sugárzás negatív hatásait sorolják fel, hanem szóba kerülnek a pozitívumok is. Például a D-vitamin, mely a napfénnyel kerül a szervezetünkbe. Kiemelte, hogy több kutatás szerinta világon az emberek többsége tisztában van azzal, hogy a magas UV sugárzás leégést, hosszabb távon pedig bőrrákot okozhat. Európában az emberek 70 százaléka tudja ezt, ám kevesebben vannak azok, akik rendszeresen védekeznek is a veszélyek ellen. A legtöbb fürdőben mesterséges árnyékolókat építenek be, tovább napvitorlákat helyeznek el. Sokan pedig a klasszikus megoldást választják: fákat ültetnek a strand területére. A veszélyes UV sugárzás idején pedig felhívják a strandolók figyelmét arra, hogy veszélyes lehet a napon tartózkodni.

Nem csak bőrünket, a szemünket is ajánlott védeni a sugárzástól tudtuk meg Rimó-cziné Németh Erikától, a Miklósi Optika munkatársától. Hozzátette, nem ajánlatos olcsóbb napszemüveget vásárolni, mert azok nem garantáltan UV szűrősek. Megtudtuk, hogy van összefüggés a szemüveg ára és a szűrési tulajdonság között, az olcsóbbak ugyanis csak eleinte szűrik meg az UV sugarakat. Ajánlatos ellenőriztetni egy optikában a meglévő napszemüvegünket, az optikusok egy készülékkel ingyen bemérik, hogy van-e benne UV védelem. Ráadásul az olcsóbb kategóriás szemüvegek csak a megvételkor rendelkeznek a megfelelő értékkel, használat közben, mivel könnyebben karcolódnak, kopnak, veszítenek az értékekből. Ezt követően pedig már nem védenek kellő módon, s a sugárzás szemkárosodáshoz, látásromláshoz vezethet.


A legtöbb strandoló tisztában van a sugárzás veszélyeivel

Az UV sugárzásnak három fajtáját különböztetjük meg: beszélhetünk az UV-A (315-400 nanométer), az UV-B (280-315 nanométer) és az UV-C (100-280 nanométer) sugárzásról. Ez utóbbiak még a légkör felső rétegében elnyelődnek, az UV-B sugárzás azonban a bőrünkre, sőt a szemünkre is káros hatással van hosszú távon, akár az UV-A. Ez ellen védekezhetünk egy jól megválasztott, minőségi napszemüveggel, illetve a legnagyobb napsütésben kalap és megfelelő védőruházat viselésével. A meteorológiai szolgálat honlapján nyomon lehet követni az aktuális sugárzási értékeket. Egy táblázat abban is segít eligazodni, hogy egyes UV sugárzási szinteknél hogyan védekezhetünk a napfény ellen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!