Hírek

2012.10.28. 08:00

Volán-átalakítás - Huszonnégyből hét vezér

Szombathely - Lezárult a közúti közlekedés átszervezésének egy fontos fejezete, a Volán-átalakítás. A tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő jóváhagyása után a jelenlegi huszonnégy Volán-vállalatból október végéig összevonással hetet hoznak létre.

Kozma Gábor

A Vasi, a Zala, a Kisalföld, a Bakony, a Balaton és a Somló Volánból megalakuló céget Papp László, a Vasi Volán vezérigazgatója fogja vezetni - tájékoztattak az illetékesek. - A fokozatos átalakítás a közösségi közlekedés hatékonyságának növelése érdekében szükséges a 2010-ben megfogalmazott kormányzati szándék szerint - tették hozzá.

Elhangzott: a szükséges változtatások elvégzésére munkabizottságok alakultak a Volán-társaságok, a minisztériumok és a vagyonkezelő munkatársainak részvételével. A közös munkabizottságok tagjai a Volán-társaságok működésének területeit vizsgálva szakmai alternatívákat és javaslatokat dolgoznak ki a fokozatos átalakítás hatékony lebonyolítása okán.

- Első lépésként 2012 végéig 7 régiós cég kialakítása történik meg, a Volánbusz és 6 regionális társaság (holding) létrehozásával - mondta el a tulajdonos egyik képviselője, aki azt is közölte: a Volánbusz Zrt., mint önálló régiót alkotó társaság működik majd tovább. A jelenleg funkcionáló Volán-társaságok pedig az adott régiós holding irányítása alá kerülnek, de jogi önállóságukat az átalakítási folyamat első szakaszában megtartják. A régiós átszervezés eredményeként kialakuló holdingok az eddigieknél hatékonyabb, versenyszempontból felkészültebb vállalatok lesznek, ami a szolgáltatás minőségének javításával az utazók érdekét is szolgálja - tájékoztattak. Az új régiós társaságok az eddigi tevékenységük összehangolásával a jelenlegi működéshez képest hatékonyabban szolgálhatják a közösségi közlekedést, biztosítva ezzel a közpénzek és a költségvetési források eredményesebb felhasználását - legalább is ebben bíznak az átalakítók.

- Annyi bizonyos, valamit lépni kellett. A hazai közúti közlekedés üzemképessége ugyan sohasem forgott veszélyben, de a napi működés fenntartása egyre többe került. A válság erre a területre is kihatott, nem is szólva az üzemanyagárak lassú, de biztos emelkedéséhez. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy nem tartható fenn a relatíve széles kinálat. Vagyis az, hogy egy adott településen élő több lehetőség közül is választhatott, ha utazni akart. A vonatot és a buszt, ezek funkcióit a jövőben egységesíteni kell. Ezt hívják intermodális közlekedési struktúrának. Amire látványos példa a körmendi új buszpályaudvar átadása. Ez a vasútállomás mellett található, így az utas azonnal elér egy másik közlekedési eszközt. Természetesen a 21. századi technológiának megfelelően.  Célunk az utaskiszolgálás javítása, az információk elérhetősége és az, hogy buszaink ninden olyan utas eltudjanak céljához vinni, aki ránk jegyet vált - mondta egy korábbi eseményen Papp László.

A hét vezér tehát kiválasztatott és nem nehéz megjósolni, hogy hatalmas munka vár rájuk, az ezzel együtt járó felelősséggel. A Vasi Volán kollektívája erős, erre bizton lehet építeni, s ezt jól tudja az új területei vezető is. Aki, társaival egyetemben, később, az átalakítás befejezte után ígér részletes tájékoztatást. A korábbi vezérigazgatók döntő többsége pedig az adott társaságnál, a létrejövő holding vezetői struktúrájában segítik az átalakítást. Mivel mind az MNV Zrt., mind a szakmai felügyeletet gyakorló Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fontosnak tartja, hogy a szakmai tapasztalatuk az új felépítésben hasznosuljon.

A változások főbb személyi momentumai: a budapesti székhellyel működő Volánbusz vezérigazgatója a továbbiakban is Simon Gábor lesz. Északnyugat-magyarországi területi központ, Szombathely székhellyel, Papp Lászlóhoz tartozik majd. A Vasi Volánon kívül a Bakony Volán Zrt., Balaton Volán Zrt., Somló Volán Zrt., Kisalföld Volán Zrt., és a Zala Volán Zrt. alkotja az új csapatot. A hét vezér közé tartozik dr. Sárközi György, Szarvas Péter, Bebics János, Németh Tamás, Úti Csaba.

A Vasi Volán tehát jól jött ki az átalakításból, de ez nagy felelősséggel jár. Az elmúlt időszak fejlesztései, így a szombathelyi információs rendszer átadása, majd ugyanez több vidéki városban, azt mutatja: a cég felismerte lehetőségeit és élni kiván ezzel. Mindez viszont kemény és megfeszített munkát is jelent majd. Ami az érem másik oldala: az új területi központ növeli Szombathely presztízsét, amelyre nagy szükség van.

 

Hosszú várakozás, vita, időnként susmus után felszállt a fehér füst: kiderült, kik lesznek az új területi vezetők. Nyilvánvaló, hogy mindenki küzdött a szerinte őt megillető pozícióért, vagyis a helyi dominanciáért. Eztán már más a képlet. A vasi régió az elmúlt években, évtizedben nem sok előrehaladást tudott felmutatni. Sőt, a kivívott pozíciók is gyengültek a megyerendszer kiüresítése nyomán. Ezt persze nem ellensúlyozhatja a mostani siker  mert az  de valamit enyhít gondjainkon. E pillanatban annyi tehető meg bizton, hogy a megye utazóközönsége gratulál a Vasi Volán dolgozóinak. Okkal és joggal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!