Hírek

2010.06.23. 02:28

Weking verseny kenukkal a Rábán

Idén ötödik alkalommal rendezte meg a Weking egyesület a CsákányKörmend kajak-kenu futamot. A magyar ünnep egyik programjaként közel százan álltak rajthoz.

Bajdó Bettina

Az egyesület fenti céljai megvalósítása érdekében folyamatosan vízi túrákat szervez és vezet a Rábán, tevékenyen közreműködnek a Mentsük meg a Rábát mozgalomban. Saját túranaptárt alakítottak ki, amelyben évenként népszerűsítik rendezvényeiket. Honlapot is működtetnek, amelyen fontos információkat közölnek az egyesületről. Környezet- és természetvédelmi feladatokban tevékenyen részt vesz az egyesület, az illetékes szervekkel kapcsolatot tart, kulturális programok, rendezvények szervezésével segítséget nyújtanak a szabadidő hasznos eltöltéséhez.

A 17 kilométeres távon kiélezett küzdelmek eredményeként számos kiváló eredmény született. Kiemelendő az abszolút kategóriában is az elsőségért versengő kenu kettesek párharca, amelyben egyelőre a rutin győzedelmeskedett, Faltusz Róbert és Nagy Péter ért be elsőnek. Nagy küzdelmet hozott a kenu négyesek és kajak kettesek párharca is. Megszületett - Sásdi László által - minden idők legjobb kenu egyes eredménye is. A versenyen 38 egységben 82 résztvevő állt rajthoz. A csapatversenyben kiélezett harcban a Weking Egyesületnek nem sikerült harmadszor is begyűjteni a kupát, így az átkerült a Kormorán Egyesület tulajdonába.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!