időjárás

2019.07.11. 16:57

Borult, esős, de enyhe lesz a péntek

A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között várható.

Csütörtökön elsősorban az északkeleti megyékben és a Dunántúl nyugati, délnyugati részein is felhősebb lesz az ég, és elsősorban az északkeleti megyékben (nagyjából a Börzsöny-Békéscsaba vonaltól keletre) alakulhat ki elszórtan zápor, zivatar. Másutt estig még napos, gomolyfelhős idő ígérkezik.

Éjszaka a középső és keleti megyékben mindenütt csökken a felhőzet, jórészt kiderül az ég. Eközben az éjszaka folyamán a Dunántúlon, majd péntek délelőtt már keleten is fokozatosan megnövekszik a felhőzet.

Pénteken elsősorban a Dunántúlon lehet elszórtan eső, zápor, az Alpokalján esetleg egy-egy zivatar, de délután már a Tiszához közelebb is előfordulhat helyenként zápor, kis eséllyel zivatar is.

Csütörtökön az északnyugati, pénteken már a nyugatias szelet kísérhetik élénk, csütörtökön még helyenként erős széllökések, de a csütörtöki zivatarok környékén átmenetileg viharos lökések is lehetnek.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 16 fok között alakul, Nyugat-Magyarországon lesz enyhébb a reggel, de az északi völgyekben, a Nyírségben és az Alföld homokhátságain ennél több fokkal hidegebb is lehet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 20 és 26 fok között várható.

Címkék#időjárás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!