Ikervár

2013.06.18. 14:05

Batthyány-kastély: nyugtat a miniszter

Ikervár, Budapest - Kíván-e érdemi intézkedéseket tenni a kormány az ikervári Batthyány-kastély megmentése érdekében? címmel tett fel kérdést Bana Tibor és Szávay István jobbikos képviselő.

Kozma Gábor

Bana Tibor országgyűlési képviselő társával utalt arra, hogy az ikervári kastély 12 éve elhagyatva áll, az épület állaga folyamatosan romlik. A Vas Népe is többször foglalkozott a kastély sorsával.  Bár több elképzelés is született a hasznosítást illetően  gyerekotthon, kadét iskola,  nővérszálló  ám ebből semmi sem valósult meg. Ellenben a fémtolvajok  felfedezték az épületet és az időjárás  is megtette a magáét. A két jobbikos képviselő aggódása  tehát érthető,  kérdésük valós. Mert helyi,  konkrétabban: megyei erőből a jelenlegi  helyzet nem változtatható meg.  Bana Tibor aziránt  is érdeklődött, hogy van-e kormányzati szándék  a jövőt illetően. A kérdés már csak azért is időszerű, mert a településen idén kiemelten ünneplik az első felelős miniszterelnököt, mégpedig szobrának avatása okán.

A válasz nemrég megérkezett, a levelet Pintér Sándor belügyér  szignálta.  Ezt írja: - A műemléki védelem alatt álló ikervári Batthyány-kastély tulajdonosa a karbantartási kötelezettségekből  fakadó aktuális munkákat a hatóság felszólítására elvégezte, ezért a további intézkedés jelenleg nem indokolt. A kormány kezdeményezte a veszélyeztetett műemlékek sorsának átfogó áttekintését. Az ezzel kapcsolatos koncepció kidolgozása a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Belügyminisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma együttműködésében megkezdődött. Bana Tibor leszögezte: a továbbiakban is rajta lesznek az ügyön.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!