Családmese Jákról - dédivel, gyönyörű gyerekekkel, bújós báránnyal - Rácz Károlyék vendégei voltunk

A keszthelyi egyetemen kezdődött minden, ott szeretett egymásba a tótkomlósi lány és a herényi fiú. Agrármérnöki diplomával a zsebükben Szombathelyen futottak neki a közös életnek. Már akkor tudták, hogy gazdálkodni fognak: a városban is kakaskukorékolásra ébredtek, a herényi ház hátsó udvarán tyúkok kapirgáltak, az ólon két anyadisznó osztozott. 1986-ban megszületett Dani fiuk, aki kéthetes volt, amikor az apukája bevonult katonának. Hogy a kicsivel egyedül otthon maradó Stefi véletlenül se unatkozzon, pár nyúl is került a portára. Dani a kertben, a kordonos uborkasorok között tanult meg járni, édesanyja ma is nevetve emlegeti, hogy amikor földre tottyant, és nem akart felállni, csak annyit kellett neki mondani, hogy rántott hús, és már fel is pattant. Igen, a rántott hús ma is tökéletesen működő varázsszó a Rácz családban, jegyzi meg nevetve Dani, majd sietve el is köszön - folytatnia kell a vetést.

A családba második gyerekként érkező Adél is hamar feltalálta magát a hátsó udvaron, szintén családi legenda, hogy édesapja egyszer arra ért haza, hogy kislánya seprűvel a kezében próbálja rávenni a tyúkokat, hogy sorban vonuljanak. Míg a kis Dani a nyulakat kedvelte, Adél a tyúkokért volt oda, mondjuk érthető, hiszen a családi szükségleten felüli tojást eladhatta a tanító néniknek az iskolában, a pénz pedig az ő malacperselyét hizlalta.

Károly és Stefi tudták, hogy ha komolyan gondolják a gazdálkodást, el kell hagyniuk a várost. Kis keresgélés után akadtak rá az éppen eladásra kínált egykori határőrségi területre Jákon. 1993. augusztus 19-én kapták kézhez a kulcsokat, utána kezdődhetett a munka: az elhanyagolt területet rendbe kellett tenni, hiszen a gyerekek ki sem látszottak a gazból, volt teendő bőven. Az egykor tiszti lakásként funkcionáló ikerház kezdetben ideiglenes bázisként szolgált, aztán ahogy bővült a gazdaság - már nem csak sertésekkel, magyar tarkákkal is - egyértelmű lett, hogy Jákon kell berendezkedniük. Az újonnan épült ikerház egyik felében Károlyék élnek, a másikban Dani lakik a családjával, Adélék pedig az egykori herényi házban kezdték közös életüket.

Együtt a család. Stefi mellett a bújós bárány Istivel, középen Botond, akivel Linda osztozik a nyúlon, a kép jobb szélén Frida. Mögötte férje, Dani, az ő jobbján Adél a kis Matyival és a nagy Istivel, mellette Stefi dédi, balról pedig a családfő, Károly.

És akkor itt álljunk is meg egy pillanatra, már csak azért is, mert Stefi olyan nagy őszinteséggel mesél a gyerekek párválasztásáról, hogy azt vétek lenne átugorni. Nem kertel, kimondja: több próbát ki kellett állniuk a jelölteknek. A keszthelyi agrártudományi egyetemen végzett Dani egy jáki lánynak udvarolt, és bizony sok múlott azon a tíz percen, amit az irodában dolgozó, mérlegképes könyvelői végzettséggel rendelkező Frida nyafogás nélkül eltöltött a köztudottan nem ibolyaillatú sertéshizlaldában. Frida azóta is állja a próbát, és Danival a négy és fél éves Botond és a majdnem hároméves Linda boldog szülei.

Linda a friss tojásokkal

Adél egy kicsit bonyolultabb eset volt, nevet fel Stefi, és a szeme is mosolyog, amikor felidézi azt a napot, amikor a jákfai egyetemista fiatalember megállt előtte, a szemébe nézett, és megszólalt: „Csókolom, Isti vagyok, gyakorlatra jöttem.” Ha tetszik, ha nem, ki kell mondani: Isti és Adél sorsa onnantól el volt döntve, pedig még hónapokig nem is találkoztak. A szintén a keszthelyi egyetemen, turizmus szakon tanuló Adél ugyanis akkor a sárvári fürdőben volt gyakorlaton, így Istvánnal mindig kerülték egymást. Persze tudott a jelöltről, hogyne tudott volna, hiszen még a fejőnő is felsóhajtott, ha meglátta Istvánt, mondván: ezt a fiút az Isten is az Adélnak teremtette. Adélnak kezdetben terhes volt ez a nagy össznépi akarat, de ami meg van írva, azt elkerülni nem lehet, így végül az erdő- és agrármérnök István és Adél egymásba szerettek.  Az ifjabb Isti  pedig  már két és fél éves,  tavaly októberben kis-öccse, Matyi is megszületett.

Ancsa póni a gyerekekkel, no meg a büszke nagypapával

A Rácz családban nagy az összetartás. Mindenki egyfelé húz, nem is menne ez másképp, hiszen a családi gazdaságban ma már 1200 sertést és 150 szarvasmarhát gondoznak, 300 hektáron maguk termesztik a szálas- és abraktakarmányt, a fehérjenövényeket, és vágópontot, boltot is működtetnek. Stefi a pályázatokért és az értékesítésért felel, Karcsi a kapcsolattartó - nem mellékesen a megyei agrárgazdasági kamara alelnöke és a Magyartarka Tenyésztők Egyesületének elnöke. Dani irányítja a gazdaságban dolgozó 11 embert, Adél pedig még az egyetemi mesterképzés alatt megalapította a „sajt-üzemágat”, és bár most anyukaként áll helyt, tervezi a visszatérést. És ne feledkezzünk meg az év nagy részében Békésben élő, 84 éves Stefi dédiről sem, aki harmadik éve tölti a telet és várja a tavaszt Jákon a fiatalokkal - mindenki nagy örömére.

... pont így képzeltük, cseng a fülembe megint, miközben szedelőzködünk. A gyerekek cuppanós puszival búcsúznak, a bújós bárány is fellélegzik, hogy nem lesz több fotózás. A szalmabáladíszletet már elbontották, mindenki teszi a dolgát, a családmese nélkülünk íródik tovább...

Mitől szép igazán az ünnep?

Tavasz van? Akkor lehet forgóboronálni! - csillant fel a kis Isti szeme a minap. Neki ez jutott az eszébe a tavaszról. Várta nagyon, a tél derekán már türelmetlenül tologatta a szőnyegen a műanyag vetőgépet. Botondot egy traktorral a hóna alatt ismertem meg, Lindát pedig fonott kosárral a karján: büszkén mutatta a tojásokat, amiket a dédivel szedtek össze a tyúkok alól.
Aztán mindhárman - ki bátrabban, ki egy kicsit fé-lősebben - ott feszítettek a szelíd póni, Ancsa hátán.

A jáki gazdaság igazi paradicsom a gyerekek számára: a tehenek, disznók, lovak, csikók, libák, kacsák és tyúkok ezernyi kalandot kínálnak, hogy Stefi mami pávájáról ne is beszéljünk...

Mesélik, hogy Linda első szava a páva volt, és ma is ámulattal nézi a reggelente a  nappalijuk üvegablaka előtt tollászkodó - és Frida nem túl nagy örömére rendszeresen oda is pottyantó - színes tollú gyönyörűséget.

Ráczéknál a húsvéti készülődés is különleges: az unokák drága ajándékok helyett élményeket kapnak. A fűben elrejtett tojások mellé mindig adódik valami különleges meglepetés: tavaly a nagypénteken született csacsi körül forgott a világ, de egy ekkora gazdaságban bármelyik nap fialhat egy koca, születhet egy borjú, vagy érkezhet a Szalay papiék jákfai udvaráról egy bárány.

Az ünnep azonban attól szép igazán, hogy együtt készülnek rá, együtt élik át. Négy generáció üli körbe a saját maguk által termelt finomságokkal megterített asztalt, hét dolgos és három (nemsokára négy) aprócska kézpár kulcsolódik imára. Együtt adnak hálát azért, amijük van, és együtt kérik a Jóistentől ugyanazt: egészséget, békességet, boldogságot.