Jánosháza

2014.04.23. 09:40

Több mint sportkönyv

Jánosháza - Ez is ritkaság: csaknem háromszáz érdeklődő volt jelen a Hajrá MeteÚr! című könyv bemutatóján.

Rékai Zoltán

Az sem túl gyakori, hogy egy helytörténeti munka két kötetben jelenik meg. Az első rész áttekintés a helyi sportéletről, középpontban a labdarúgással. A második a többi szakosztályt mutatja be, valamint a helyi egyesületek történetét dolgozza fel. Az eseményen a köteteket a város szülötte, dr. Kiss László alkotmánybíró ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A tartalmi részt pedig a szerző, Marton Ferenc, a sportegyesület elnöke, a megyei közgyűlés alelnöke ismertette.

Marton Ferenc a kötettel. Fotó: Rékai Zoltán

– Amikor a sportegyesület nyolcvanéves jubileumára készültünk, akkor döbbentem rá, hogy milyen hiányosak az információk a közel- és a távolabbi múlt sportéletének történéseiről – mondta el Marton Ferenc.

– Voltak időszakok, amelyekről szinte semmit sem tudtunk, de azokról az időkről, amelyekkel ugyan rendelkeztünk írásos forrásokkal, sem volt teljes a kép. A kutatásban kiváló partnerünk volt a megyei és a püspöki könyvtár, a helyi és az országos levéltár, de még a bíróságoktól is kaptunk dokumentumokat. Megkerestünk továbbá olyan embereket, akik a korábbi időszakokban aktív részesei voltak Jánosháza sportéletének. Ily módon nagyon sok információhoz, írásos anyaghoz, képhez jutottunk hozzá, amelyek teljesebbé tette a település immáron több mint egy évszázados sporttörténetének feldolgozását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!