Jánosháza

2014.05.19. 17:30

Hajdani papjuk miatt zarándokoltak el ide

Jánosháza - A felvidéki Csallóközkürt hívei látogattak el Jánosházára. Egykori nagyszerű plébánosuk emlékére szervezték az utazást.

Némethy Mária

Főtisztelendő Szép Lajos 150 éve Jánosházán született, s 1901 és 1927 között volt a felvidéki Csallóközkürt plébánosa, ma a jánosházi temetőben nyugszik.

A küldöttséget Lormusz János címzetes esperes, plébános és Kubik József polgármester vezették. Az egykori plébános emléke még ma is elevenen él a felvidéki hívek szívében. Nagy szerepet tulajdonítanak neki abban, hogy a községük nemcsak lelki, hanem gazdasági és közéleti szempontból is sokat fejlődött lelkipásztori szolgálata idején. Szép Lajos emlékére a felvidéki település határában keresztet is állítottak.

Együtt misézett Bodorkós Imre plébános (középen) és a zarándoklat egyik vezetője, Lormusz János címzetes esperes (Fotó: Kovács József)

A csallóközkürtieket az önkormányzat képviselőivel és tisztviselőivel együtt Keresztes István, Jánosháza polgármestere és Bodorkós Imre plébános fogadta a városháza dísztermében. Mindketten kifejezték örömüket, hogy az egykori lelkipásztor személye és munkássága kapocs lehet az anyaországi és a határontúli település között.

A program a jánosházi múzeumban folytatódott, ahol a vendégek megismerkedhettek Jánosháza múltjával. Ezt követően a temetőben igeliturgia keretében emlékeztek az elhunyt plébánosra, megkoszorúzták sírját, elhelyezték gyertyáikat. A temetői imádságot szentmise követte a plébániatemplomban, melyet a két település plébánosa mutatott be.

A zarándokok megtekintették a Sághegy kráterét, a trianoni emlékkeresztet, majd a Szűzanya kiscelli szentélyében imádkoztak.

 

Címkék#Jánosháza
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!