Jánosháza

2014.10.26. 15:00

Az egykori gyár ma is élő közössége

Jánosháza - Kiállítással emlékezett az egykori jánosházi Iskolabútor és Sportszergyárra, a dolgozók közti példaértékű összetartásra a helyi Batthyány Lajos ÁMK Művelődési Otthon és Könyvtár, illetve a városban tevékenykedő Honismereti Kör az Országos Könyvtári Napok keretében.

Illés Zsuzsa

 

A ma is sokat emlegetett gyár, amelynek termékei még itt-ott fellelhetők, 1967-ben jött létre Jánosházán, a téglagyár helyén, és 1991-ig, a megszűnéséig több mint 400 embernek adott munkát, megélhetést.

Az egykori dolgozók ma is szeretettel emlékeznek az ott töltött munkásévekre.

Ez adta az ötletet a kiállításhoz, amelynek megnyitóján óriási volt az érdeklődés. Eljöttek a gyár egykori dolgozói, vezetői, rokonok, barátok, valamint egykori ismerősök.

Auerbach József, a sportszergyár egykori igazgatója emlékezett (Fotók: Rauch Imre)

A megnyitón Falka Biankának, a Batthyány iskola diákjának a fuvolajátéka és Bors Gézának, a Honismereti Kör vezetőjének köszöntője után Auerbach József, a sportszergyár egykori igazgatója emlékezett vissza a gyárban végzett munkafolyamatokra, a jókedvű, szorgalmas kollektívára.

A közönség többször is tapssal díjazta a humorban is bővelkedő beszédet, amellyel az igazgató évtizedekkel visszarepítette a hallgatóságot az időben.

Ezt követően mindenki megtekintette a kiállítást, amelyet a gyárban készült, csaknem félszáz éves fotók nagyméretű kivetítésével színesítettek a szervezők.

A látogatók nagy örömmel üdvözölték egymást, lelkesen fotózkodtak a megsárgult fotográfiák előtt, és fehér abrosz mellett, estébe nyúlóan idézték fel a szép emlékeket.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!