Jánosháza

2015.10.02. 17:47

Zarándokok keltek útra

Mariazell – Tavaly indították a hagyományt, idén folytatták a jánosházai hívek.

Bakos Ágnes

Tavaly is október első napján kelt útra a Keresztelő Szent János Plébánia közössége Mariazellbe. Már akkor tudták, higy hagyományt igyekeznek teremteni a zarándokútból.Mivel a tavaszi Máriának szentelt hónapot az egyházmegyei zarándoklattal kezdik a hívek, ezért a rózsafűzér hónapját, októbert minden évben egy mariazell-i zarándoklattal kezdik majd – ez volt az elhatározás, amihez már másodszor tartotta magát a közösség. Idén mintegy ötvenen keltek útra a stájerországi kegyhelyre autóbusszal – természetesen a kora reggeli indulási időpont senkit nem tántorított el.

A közösség tagjai útközben is imádkoztak, majd érkezük után Bodorkós Imre plébános mutatott be szentmisét a Bazilika Szent Mihály-kápolnájában Mariazell-ben. A szentmise után csendes imára és ebédre szakítottak időt a jánosházai zarándokok. Városnézést is szerveztek, és keresztutat jártak a hívek. Hazafelé megálltak Maria Schutz-ban, ahol a lorettói litániával köszöntötték Máriát. A hitükben való megerősödést és a közösségépítést is megtapasztalhatták a zarándokok – számol be a plébánia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!