Fergeteg Néptánc Egyesület

2018.03.02. 21:01

Ismét bingó és teakülönlegességek Jánosházán

Fánk és néptáncelőadás is színesítette a nem csak időseknek szóló teadélutánt a művelődési házban. Már hagyomány a program, biztosan lesz folytatása.

Bakos Ágnes

Ezúttal is a bingó játék volt a délután sztárja Fotó: JTV

Fánk, rumos szelet, teakülönlegességek, játék, nyeremények és a Fergeteg Néptánc Egyesület – ezek várták az időseket és fiatalabbakat az idei első teadélutánon a művelődési házban. A bingó ezúttal is mindenkit lázban tartott, a szerencse pedig Mányoki Ferencnének kedvezett, ő lett a fődíjas. De a legfontosabb, hogy a nyugdíjasok kellemes környezetben, finom italok, édességek mellett beszélgethettek, közösen tölthették el az egyébként szomorkás téli délutánt.

Ezúttal is a bingó játék volt a délután sztárja Fotó: JTV

Ahogy mindig, ezúttal sem maradt el a színpadi produkció: Nickről érkeztek a Fergeteg Néptánc Egyesület táncosai, őket látták vendégül. A táncosok mindent megtettek azért, hogy minden résztvevő jól érezze magát. A teadélutánok sora pedig folytatódik, hiszen az elmúlt két évben kiderült, hogy van igény a közösen töltött időre, az ilyen jellegű szórakozásra a városban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!