Programok

2017.09.18. 15:15

Eseménydús hétvége Káldon

Káld – A káldiaknak bőven akadt programjuk szombaton. Szemétszedés, terménykiállítás, majd templomi koncert volt a faluban.

Civil Tudósítónktól

Fotó: Káldi Napraforgók Egyesülete

Reggel nyolc órakor a borongós idő ellenére a Káldi Napraforgók Egyesülete és a Káldi Újhegyért Egyesület tagjai és támogatóik csaknem ötvenen indultak el a falu utcáin és a környéken összeszedni a hulladékot a TeSzedd országos akció keretében. 25 zsákot töltöttek meg, és egy nagy kupac egyéb, zsákba nem tölthető hulladékot halmoztak fel pár óra alatt. A káldiak évről-évre csatlakoznak az akcióhoz – ennek eredményeképpen tisztábbak már az utcák, a közterületek, és a falu környéki fás-bokros területekre is ritkábban kerülnek ki szemétkupacok. Környezettudatosabban élnek az emberek.

14 órától a faluházban a Káldi Kertbarát Kör terménykiállítását ünnepélyesen nyitotta meg Szijártó László, a Vas Megyei Közgyűlés Területi Tervezési és Területfejlesztési Bizottságának elnöke. Dr. Schmidt József polgármester és Dénes Imréné elnökasszony „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei programban részt vevő kertészeknek adtak át díjakat, okleveleket. A verseny győztese Farsang Béláné lett, ő kapta az önkormányzat által felajánlott „Arany répa” díjat. A Káldi Napraforgók Egyesülete díját, egy kis mézeskalácsból készült plakettet minden kertész megkapta. A versenyben országos jelölésre két kertet neveztek: Dr. Schmidt József és Cságoly János kertjét. A kiállításon a helyi kertbarátok által az idei évben megtermelt zöldségek, gyümölcsök láthatók.

Fotós: Káldi Napraforgók Egyesülete

„Nézd e gazdagságot, mit a természet eléd terített! Mindez Isten szabad ege alatt termett. Mert Ő ad az embernek hitet és kitartást, szorgalmas munka után méltó aratást.” Ezzel az idézettel zárta ünnepi beszédét Dénes Imréné, majd a kiállítás megtekintése után a vendégeket baráti beszélgetésre és vendéglátásra invitálta.

Fotós: Káldi Napraforgók Egyesülete

18 órától a Keresztelő Szent János templomban a XI. Ars Sacra fesztiválhoz kapcsolódtak a káldiak. A Nyitott Templomok Napja felhívásra a káldi katolikus egyházközség tagjai kulturális programot szerveztek: gitáros kísérettel énekeltek a hittanos gyermekek, a Szent László emlékévhez kapcsolódva énekek, versek és rövid előadás hangzott el, komolyzenei darabokat adtak elő zenész növendékek, végül az est zárásaként a Kodály Zoltán gyűjtéséből az Esti dalt együtt énekelték a résztvevők. A telt házas rendezvényt szerény agapéval, teázással, sütizéssel zárták.

Káldi Napraforgók Egyesülete

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!