Káld

2015.10.16. 13:06

Trófeaszemle Káldon: 11,9 kilós agancs a legértékesebb

Puska nélkül gyűltek össze Nimród lovagjai a Farkaserdőn, a III. Vas Megyei Gímszarvas Trófeaszemlén.

Pajor András

A vadászokat nem zavarja az eső, ez pénteken a Hidegkúti Vadászház melletti lőtéren tartott trófeamustrán is kiderült. A Szombathelyi Erdészeti Zrt. által szervezett szemlén a saját területen elejtett szarvaskoronák mellet a megye vadásztatásra jogosult 19 társasága is bemutatta érmes példányait. A terítéken szereplő százöt trófea közül a bírálat során 9 arany és 35 ezüst minősítést ért el a súly és küllem alapján. A kitűnő eredmény annak is köszönhető, hogy a vadászok összetartanak – mondta köszöntőjében a maga is vadászó Majthényi László megyei közgyűlési elnök.

Gagyi István, az Országos Vadászkamara Vas megyei elnöke jónak és fejlődésben lévőnek ítélte a most záruló tízéves vadászati ciklust. A legjelentősebb eredmény: megállt a szarvasállomány fiatalodása, vagyis a vadásztatók anyagi megfontolásból nem lövetik ki a fiatal bikákat. Az új törvény már húszéves vadászati jogot ad, ami még kiszámíthatóbbá teszi majd a vadgazdálkodást. Akik jól sáfárkodtak a vaddal, azok továbbra is megtarthatják területüket, csak a szakmai és morális hibákat vétőknek lesz félnivalójuk a jövőt illetően – jelentette ki a kamara megyei elnöke. A vadászterületek kijelölésénél további változást hoz, hogy le kell követni a földrajzi változásokat, például hol alakítottak ki új utakat.

A szemle legértékesebb trófeáját a Nyugat Vadásztársaság területén ejtették. A 11,9 kilós agancs egy 13 éves öreg bikát ékesített. A gímet kilövő Paul Vintschek külföldi bérvadászt Járfás Sándor hivatásos vadász kísérte szerencséhez, aki elmondta, hogy a hatalmas vadra már a tavalyi idény során felfigyeltek, de puskavégre csak most került. Szinte ugyanott lőtték ki, ahol legelőször meglátták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!