Kám

2017.02.27. 14:53

Akik semmit sem öregednek

Kám - Több mint ötvenen fogadták el az önkormányzat és a Mozduljunkám Egyesület meghívását.

Pogács Mónika

Hagyomány, hogy február végén tartják az Idősek Napját a településen. 

- Furcsa természet az ember. Húszéves korunkban a negyvenévest már idősnek tartjuk, aztán ahogy telnek az évek, úgy tolódik ki az időpont hetvenre, nyolcvanra és így tovább - köszöntötte a vendégeket Tüskésné Kálmán Ida, a Mozduljunkám Egyesület tagja.

- Önök azonban semmit sem öregedtek. Szemükben szeretet, arcukon mosoly, nem számít az ősz haj, a ráncok. A fiatalság belülről fakad. A kámi Idősek Napjának műsorfolyama a Palotással kezdődött a Mozduljunkám Egyesület előadásában. Mecseki Csaba polgármester köszöntőjében úgy fogalmazott: a délután jó alkalom arra, hogy kifejezzék hálájukat, megbecsülésüket és szeretetüket azok iránt, akik a hosszú munkában eltöltött évek után megérdemelt pihenő éveiket Kámban töltik.

- Tisztelet, elfogadás, támogatás, szeret. A társadalom hasznos tagjai az idősek, akikre szükségünk van mindannyiunknak. Szükség van élettapasztalatukra, higgadt bölcsességükre, amivel csakis ők rendelkeznek - mondta a falu vezetője. Kiemelte: nem egyszerű az idősek mindennapi küzdelme betegséggel, nyugdíjjal, magánnyal, csalódásokkal. De van barát, rokon, unoka, aki tiszteli az elmúlt évek erőfeszítéseit, segít a nehézségek leküzdésében.

A szervezők töltött káposztával vendégelték meg az időseket, akik ajándékot is kaptak: minden meghívott egy palack borral térhetett haza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!