Baleset

2019.08.23. 15:24

Zsédenyi súlyos baleset – meghalt a 13 éves kisfiú(frissítve)

Ahogy arról korábban beszámoltunk súlyos baleset történt a 72-es számú főúton, amiben egy 13 éves kisfiú életveszélyesen megsérült.

Horváth Balázs

Csütörtökön sajnálatos módon meghalt a kisfiú, akit már a baleset helyszínén is többször kellett újraéleszteni.

Teljes tudósításunk kronologikusan:

12:58

Ahogy arról már korábban hírt adtunk, személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2019. augusztus 21-én 8 óra 47 perckor a 84-es főút 72-es kilométerszelvényénél, Rábapaty és Zsédeny között, ahol egy autó árokba hajtott. A balesetben az elsődleges orvosi vélemény alapján egy személy súlyosan, hét pedig könnyebben megsérült.

A helyszínelés és a műszaki mentés befejeződött, ezért a rendőrök a forgalomkorlátozást 12 óra 55 perckor feloldották.

Forrás: police.hu

11:30

Ahogy korábban beszámoltunk róla, szerda délelőtt súlyos baleset történt a 84-es úton, Zsédeny közelében. Egy Sárvár felé haladó német rendszámú Suzuki Jimmy-t előzött egy szintén német Volkswagen Caddy, amikor a Suzuki mögött haladó magyar Ford kivágott elé és szintén előzni kezdte a Suzukit. A már előzésben lévő Volkswagen vezetője vészfékezett és elrántotta a kormányt hogy elkerülje az ütközést, de elveszítette uralmát a jármű felett és az út jobb oldalán lévő mezőgazdasági területre csapódott, ahol felborult. A Ford segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.

Legfrissebb információink szerint a Volkswagen mind a 9 utasát kórházba szállították a mentők, egy tizenhárom éves fiú életéért sokáig küzdöttek a helyszínen a mentők, többször is újra kellett éleszteni, végül kritikus állapotban, mentőhelikopter szállította a szombathelyi kórházba. Egy másik mentőhelikopter is a helyszínre érkezett, de ez végül sérült nélkül távozott.

A balesetnek volt szemtanúja, illetve egy autósnak menetrögzítő kamerája – dashcam – is, egy szemtanú pedig a Ford után ment, felírta a rendszámát, majd visszatért a baleset helyszínére. A rendőrök később megtalálták az autót és a sofőrt, majd egy rendőrautó kíséretében visszavezették a baleset helyszínére.

A helyszínelés teljes útlezárás mellett, igazságügyi szakértő bevonásával folyik.

Fotók: Horváth Balázs

10:36

Információink szerint szerdán délelőtt egy utánfutót vontató Suzuki Jimny haladt Hegyfalu felől Sárvár irányába a 84-es úton, mögötte pedig egy Ford Focus haladt. A két autót egy német Volkswagen Caddy előzte, mikor a magyar Ford figyelmetlenül kivágott a Suzuki mögül épp a Volkswagen elé. A Volkswagen vezetője elrántotta a kormányt, a sofőr elvesztette az uralmát az autó felénk, majd az út bal oldalán lévő mezőgazdasági területre csapódott, ahol felborult. A Ford megállás nélkül, hirtelen gyorsítva elhagyta a baleset helyszínét, de egy szemtanú utána ment és felírta a rendszámot, majd a szemtanú azonnal visszatért a helyszínére. Úgy tudjuk, hogy a rendőrök megtalálták azóta a Fordot.

A balesetet szenvedett német Volkswagen Caddy-ben kilencen utaztak. Öten megsérültek, köztük egy 13 éves fiú életveszélyesen, akit a helyszínen többször újra kellett éleszteni, végül mentőhelikopter szállította kórházba kritikus állapotban.

Egy másik mentőhelikopter is a helyszínre érkezett, de végül nekik nem kellett senkit elvinni.

A baleset helyszínén teljes útlezárás mellett helyszínelnek.

Fotók: Horváth Balázs

9:33

Letért az úttestről és árokba borult egy személygépkocsi a 84-es főút 72-es kilométerénél, Zsédeny térségében. A balesethez a sárvári hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a járművet. A helyszínre mentők is érkeztek. Az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom – írja az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában