Betöréssorozat Kőszegen

2018.12.06. 12:47

Az alkoholhoz nem nyúltak, a gumicukrot viszont elvitték a kőszegi betörők (Frissítve)

Több helyre is betörtek helyi fiatalok, legutoljára szerdán egy kőszegi Kínai ruhaboltba. Úgy tudni, az bűncselekményekkel három fiatal lányt gyanúsítanak.

Lakosi Gabriella

Fotó: Horváth Balázs

Az egészségházba, egy hamburgerezőbe és a kínai boltba is betörtek a héten Kőszegen. Az egészségházban hétfőn reggel vették észre a bűncselekményt. Egy névtelenséget kérő informátortól úgy tudjuk: tűket, fecskendőket vittek el a felnőtt háziorvosi rendelőből.

A kínai áruházba kedden éjszaka jutottak be, a tulajdonos elmondása szerint hatalmas rendetlenséget csináltak. A kasszában lévő néhány tízezer forintot, két zsáknyi ruhát és ékszereket vitt el a három helyi fiatal lány, akiket délutánra el is fogtak a rendőrök. A boltban azt mondták, nem siettek a tettesek. Próbálgatták is a ruhákat a kamerák felvételei szerint. Mikor összepakolták a zsákmányt, utána jutott eszükbe, hogy videón rögzíthette a rendszer a tettüket. Ekkor – indulás előtt – szétverték a teljes biztonsági berendezést és megpróbálták megrongálni a gépeket. A felvételeket viszont biztonságosan tárolják, azok nem törlődtek. Ez vezethette nyomra a rendőrséget. A lopott holmikat meg is találták a lányoknál.

A várkörön lévő hamburgerezőt is feltörték a napokban. A városban azt beszélik, ezek a bűncselekmények mind ehhez a csoporthoz köthetőek. A büféből gumicukrot, csokit és energiaitalt vittek el. Feltörték a kasszát is, de abból csak aprót tudtak elvinni. Vörös Dóra, a kis bódé eladója azt mondta, a kár így is elég nagy. Azt furcsállta, hogy az ott lévő alkoholhoz viszont egyáltalán nem nyúltak a betörők.

Frissítés:

Több helyre is betörtek helyi fiatalok, legutoljára szerdán egy kőszegi Kínai ruhaboltba. Úgy tudni, az bűncselekményekkel három fiatal lányt gyanúsítanak. Az egészségházba, egy hamburgerezőbe és a kínai boltba is betörtek a héten Kőszegen. Az egészségházban hétfőn reggel vették észre a bűncselekményt. Egy névtelenséget kérő informátortól úgy tudjuk: tűket, fecskendőket vittek el a felnőtt háziorvosi rendelőből. Az ügy akkor nem kapott nagy nyilvánosságot. A helyszínen a váróban végig kérdeztük az ott tartózkodókat, senki nem tudott semmit az esetről. Volt olyan környéken dolgozó, aki ugyan tisztában volt azzal, hogy mi történt, de ő is arra panaszkodott, semmilyen részletet nem árultak el neki sem a betörésről. A kínai áruházba kedden éjszaka jutottak be, a tulajdonos elmondása szerint hatalmas rendetlenséget csináltak. A kasszában lévő néhány tízezer forintot, két zsáknyi ruhát és ékszereket vitt el a három helyi fiatal lány, akiket délutánra el is fogtak a rendőrök. A boltban azt mondták, nem siettek a tettesek. Próbálgatták is a ruhákat a kamerák felvételei szerint. Mikor összepakolták a zsákmányt, utána jutott eszükbe, hogy videón rögzíthette a rendszer a tettüket. Ekkor – indulás előtt – szétverték a teljes biztonsági berendezést és megpróbálták megrongálni a gépeket. A felvételeket viszont biztonságosan tárolják, azok nem törlődtek. Ez vezethette nyomra a rendőrséget. A lopott holmikat meg is találták a lányoknál. Az üzlet tulajdonosa arra panaszkodott, hogy a kamerák megrongálásával sokkal nagyobb kárt okoztak neki, mint magával a lopással. Értetlenül állt a történtek előtt. A várkörön lévő hamburgerezőt is feltörték a napokban. A városban azt beszélik, ezek a bűncselekmények mind ehhez a csoporthoz köthetőek. A büféből gumicukrot, csokit és energiaitalt vittek el. Feltörték a kasszát is, de abból csak aprót tudtak elvinni. Vörös Dóra, a kis bódé eladója azt mondta, a kár így is elég nagy. Azt furcsállta, hogy az ott lévő alkoholhoz viszont egyáltalán nem nyúltak a betörők. A kőszegi Dr. Nagy László iskolába is betörtek néhány hete. Az egyik irodát törték fel. Az iskola igazgatója azt mondta, ő a nyomozás érdekeit szem előtt tartva, annak lezárultáig nem szeretne nyilatkozni.

A rendőrséget is megkérdeztük az ügyben:

Tájékoztatom, hogy a megkeresésében szereplő ügyek vonatkozásában a Kőszegi Rendőrkapitányság munkatársai három kőszegi személyt gyanúsítottként kihallgattak. A rendőrség az esetek körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában