Emberölés kísérlet

2018.09.13. 14:56

Hét lövés dördült a kámi erdőben

A Vas Megyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki hétfőn többször rálőtt ismerősére a Kám melletti erdőben az egyik online piactéren vásárolt kispuskával – olvasható a megyei főügyészség dr. Székely Tamás főügyészhelyettes által jegyzett közleményében.

VN

„A megalapozott gyanú szerint a férfi 2017. decemberében vásárolt egy hangtompítós kispuskát az egyik online piactéren, melyhez az eladótól kapott kilenc darab lőszert is. Később a gyanúsított távcsövet is vett a fegyverhez.

A gyanúsított 2018. szeptember 9. napján hívta fel a sértettet azzal, hogy tudna agancsot eladni a részére, ekkor álnéven mutatkozott be neki. Telefonon megbeszélték, hogy másnap hol találkoznak.

 

Amikor a gyanúsított megérkezett a megbeszélt helyre, észlelte, hogy ott áll egy idegen autó, emiatt az erdőben keresett egy másik helyet, és a sértettet telefonon oda irányította. A gyanúsított kezében a puskával egy bokor mögé rejtőzött, és amikor a sértett kiszállt az autójából, rögtön rálőtt.

Az első lövés is eltalálta a sértettet, azonban a gyanúsított még kétszer lőtt a menekülő sértettre, majd négyszer az autóra is, amelyben a sértett felesége bent tartózkodott.

A nyomozó hatóság már az elkövetés napján őrizetbe vette a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.

A gyanúsított letartóztatását a főügyészség azért indítványozta, mert álláspontja szerint vele szemben a kényszerintézkedés célja enyhébb kényszerintézkedéssel nem érhető el, és a letartóztatás általános feltételein túl annak különös és speciális feltételei is fennállnak.

A Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója a gyanúsított letartóztatását 1 hónap időtartamra elrendelte” – áll a közleményben.

Olvassa el a témában korábban írt cikkeinket is:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában