TFA Hungary

2018.08.10. 14:41

Két hét múlva kezdődik Vas megyében a legerősebb tűzoltók nemzetközi versenye

Az idei évben a Vas megyei Bükfürdőn mérhetik össze tudásukat a tűzoltók augusztus 24-25. között az Észak-Amerikában és Európában egyaránt népszerű versenyen, a TFA (Toughest Firefighter Alive), azaz a Legerősebb Tűzoltók Versenyén.

Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Fotó: Illusztráció

Magyarországon 2005 óta megrendezésre kerülő versenysorozatnak Budapest, majd Orosháza adott otthont. Itthoni népszerűségét bizonyítja, hogy azóta nem volt olyan év, amikor elmaradt volna a viadal. Az augusztus végére tervezett esemény helyszíne idén a gyógyfürdőjéről méltán híres Vas megyei település, Bükfürdő lesz. Az országban egyedülálló sportversenyen több nemzet tűzoltói emberfeletti képességeket követelő feladatokban mérik össze tudásukat, ezeken keresztül bemutatva, milyen kihívásokkal kell megküzdeniük mindennapi feladataik és munkájuk során.

169 fő nevezett az idei viadalra, közöttük természetesen Vas megyei tűzoltók is. A megyénkből indulók között több hivatásos, önkéntes tűzoltó és egy női versenyző kezdte meg a felkészülést a fizikai és mentális megmérettetésre. Az edzések a nyári kánikulában is folyamatosan zajlanak.

A rendezvény augusztus 24-én veszi kezdetét. Reggel 8.20 órakor Csepreg Város Fúvószenekara ad térzenei koncertet, majd az ünnepi megnyitóra kerül sor. A tűzoltó versenyszámok megtekintése mellett 10.00 órától 17.00 óráig a Magyar Honvédség 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred technikai bemutatót tart és az Országos Tűzmegelőzési Bizottság, valamint a Magyar Autó Klub sátránál is folyamatos programokkal, bemutatókkal várják az érdeklődőket. Délután 14.00 órától a rendezvény fő támogatója, a Hell Energy Magyarország Kft. által biztosítottan TRIAL kerékpár és CAMARO DRIFT bemutatót tekintheti meg a közönség, míg este 20.00 órától a Songs of BoneyM valamint a Bebe és a Star Jam Band koncertjén szórakozhatnak az érdeklődők. A verseny és a díjátadó augusztus 25-én 15.00 órakor a Katasztrófavédelem Központi Zenekarának térzenei koncertjével zárul. - adta hírül a katasztrófavédelem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!