Erdélyi János filmrendező nem díszpinty akar lenni a kelédi focicsapatban: „Megúsztam, hogy a közönség meglincseljen”

De hogyan lett a Kőszegen élő Erdélyi János a kelédi focicsapat igazolt játékosa? Kezdjük ott, hogy a dukai születésű filmesnek mindig nagy vágya volt, hogy igazolt focista legyen: az ötvenes években Duka nagyszerű csapattal büszkélkedhetett, ő pedig áhítatos tisztelettel nézett föl a játékosokra. A sportszeretet elkísérte: egy időben igazolt atléta volt, középtávfutó. Tegyük hozzá: egy dokumentumfilm-rendezőnek szüksége van – nem is a közép-, hanem inkább a hosszútávfutó makacs kitartására. Erdélyi János most Kőszegen él, és miközben nosztalgiázva emlékszik vissza az eleven dukai sportéletre, keserűen jegyzi meg, hogy hol van az már: a faluban Az utolsó földművesek című filmje elkészülte óta csak romlott a helyzet: fogy a lakosság, alig kétszázan élnek itt. De nem csak Dukán érzékelhetők a romlás jelei: Erdélyi János úgy látja, Dél-Kemenesalját egyenesen az elnéptelenedés fenyegeti. (Említhetnénk a statisztikákat is: Vas megye azon aprófalvas vidékek közé tartozik, ahol a népességcsökkenés súlyos problémákat okoz.)

A negatív folyamatok visszafordításához, vagy legalább megtorpantásához mindenképpen kell egy csapat: „Garas Dezső után szabadon.” És máris megérkeztünk Kelédre, erre a szintén nagyon kicsi vasi településre, ahol – az egykori majorban, az egykori Szentiványi-birtokon - még templom sincs. Van viszont focicsapat, Feiler Ferenc polgármester – Erdélyi János egykori iskolatársa – kezdeményezésére. Úgyhogy a rendező fogta magát, és leigazolt: egyrészt tényleg gyerekkori álma teljesült ezzel, másrészt meg forgat, „Kell egy csapat” munkacímmel. „Sokszor akartam filmmel segíteni. Ha mást nem, a film lelket ver az emberbe.” Egyelőre saját költségére – persze bízva a támogatásban –, a szombathelyi Horváth Zoltán operatőri közreműködésével készül a dokumentumfilm a „kelédi példáról”, a keserűség és a reménytelenség ellenében. Mert Kelédnek nem csak focicsapata van: azok a – többnyire nehéz sorsú – emberek, akik hétről hétre menetelnek előre a bajnokságban, ma már körülbelül nyolc hektáron gazdálkodnak, ugyancsak önkormányzati-pályázati támogatással. Erdélyi János fölfigyelt arra is, hogy a munkájuk eredményéről-termékéről úgy beszélnek: „A miénk.” Vagyis tényleg csapat alakul itt, több értelemben. És csapat nélkül senki nem megy semmire.

Erdélyi János mindenesetre elhatározta, hogy a télen komoly edzésbe fog: „Nem díszpinty akarok lenni a csapatban, hanem hasznos játékos. Remélem, sikerül – bele kell húznom, mert mindent összevetve, azt hiszem, öregebb vagyok a játékosok apjánál is. Legközelebb jó lenne nem kihagyni a 11-est. Mert a gólnál nagyobb öröm nincsen.”