Kemestaródfai civil

2018.01.08. 10:54

Szépkorút köszöntöttek Kemestaródfán

Egyed József 1928. január elsején született Taródfán. Az új év első napján ünnepelte 90. születésnapját. Ez alkalomból Takó Gábor polgármester és Kiss Sándor jegyző köszöntötte Jóska bácsit otthonában.

Civil Tudósítónktól

Takó Gábor polgármester köszönti a kilencven éves Egyed Józsefet. Fotó: Kiss Sándor

Az ünnepelt családja is jelen volt a köszöntés alkalmával. Elmondták, hogy Jóska bácsi egész nap nagy izgalomban volt az ünnepség miatt. A szobába lépve a polgármester átadta az önkormányzat ajándékát, valamint a miniszterelnök úr oklevelét, majd a jegyző úrral közösen szívből gratuláltak az ünnepeltnek. Örömmel állapították meg, hogy jó egészségnek örvend. Mint elmondta, soha nem szedett gyógyszert. Most már kevesebbet mozog, mint régen, de békességben, boldogságban élnek szerető feleségével, Éva nénivel, immár 67 éve. Házasságukból három gyermek született, négy unokája és tíz dédunokája van.

A kötetlen beszélgetés során előjöttek a régi emlékek, Jóska bácsi felidézte a régmúltat. Elmondta, hogy a családjának szatócsboltja volt, amiben sokan vásároltak. Sok embernek segítettek, akik anyagilag megszorultak. Előbb a mezőgazdaságban, később a MÁV-nál dolgozott nyugdíjas koráig. Aktív társadalmi életet élt, a mai napig tagja a helyi önkéntes tűzoltó egyesületnek. Egyházközségi képviselő volt, minden társadalmi megmozdulásban részt vett, nem lehetett társadalmi munka nélküle. Az ünnepelt nagyon szereti a sportot, a labdarúgást, annak idején a 60-as években a kemestaródfai nagycsapat körül is dolgozott, mint segítő-szervező.

Takó Gábor polgármester köszönti a kilencven éves Egyed Józsefet. Fotó: Kiss Sándor

A látogatás nagyon jó hangulatban telt, melynek végén további boldog éveket kívánt a polgármester és a jegyző az ünnepeltnek.

Miród Gábor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!