Kert

2015.06.05. 10:00

Felvirágozták a falut Lövőn - Az óvoda és a hivatal ablakaiban is muskátlik pompáznak

Lövő – Idén is felvirágozta a települést a lövői Faluszépítő Kör, azok az önkéntes lányok, asszonyok, akik minden év tavaszán sokat dolgoznak azért, hogy lakóhelyük esztétikus, vonzó legyen az itt élők és az idelátogatók számára.

Merklin Tímea

Több mint 1500 egynyári virágot – petúniákat, büdöskéket, záporvirágokat – ültettek el, amelyeket az önkormányzat vásárolt. Főként a főutcát virágosították, jutott az egészségház környékére, a vendéglő elé is. Az óvoda ablakaiban száz muskátli virít a kezük nyomán, a hivatal ablakaiba futómuskátlikat helyeztek.

- Több napon át dolgoztak, változó felállásban, mindig volt legalább öt-hat hölgy, aki részt vett ebben az önkéntes munkában. Van köztük irodai dolgozó, műkörmös, nyugdíjas, dajka, egyetemista, cukrászdai alkalmazott – tudtuk meg vezetőjüktől, Tischlerné Németh Noémitől, aki kozmetikus.

Fotó: Tischlerné Németh Noémi

A kör 2001 óta működik Lövőn, eredetileg Kreatív Kör volt, azért alakították a fiatalasszonyok, mert akkor sokan voltak gyesen. 2011-ben bővült tevékenységi körük a faluszépítéssel, amikor a Virágos Magyarország mozgalmat meghirdették, és a falu sikeresen szeretett volna abban szerepelni. 2012-ben el is nyerte Lövő a Legvirágosabb falu címet.

- Nagy szerencsénk, hogy a faluszépítésnek az önkormányzat is mindig nagy barátja volt, ezért támogatta és támogatja a virágvásárlást. 2012-ben 4 ezer 500 virágot ültettünk el, még az ereszcsatornában is virág volt – meséli Noémi. - Azt a pompát már talán nem érjük el, de minden évben igyekszünk megközelíteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!