JEGYZET

2018.02.20. 06:30

Kicsúszott eredmény?

Ballai Attila

 

Rövid pályás gyorskorcsolyában nemcsak kiesni lehet a döntőből, be is lehet esni oda.

Mint Liu Shaolin Sándor tette a phjongcshangi téli olimpia 1500 méteres elődöntőjében, ugyanis bukott, de vétlennek, áldozatnak nyilvánították, így indulhatott a fináléban, ahol az ötödik helyet szerezte meg. Mondhatnánk, kicsúszott eredmény volt, ám az 1000 méteres finálé után aligha maradt kedvünk poénkodni. Ekkor ugyanis Liu a hajrában harmadmagával elesett, és bár ötödikként – utolsóként – beért a célba, a „karambolnál” őt látták szabálytalannak, ezért kizárták. Végül nyolcadiknak rangsorolták – miközben, ugyebár, ott volt a legjobb öt között. Csakhogy utóbb a B döntősöket is elé helyezték.

Az egyszeri magyar sportkedvelő természetesen nem a rövid pályás gyorskorcsolyán nőtt fel, így a napokban kapkodhatja a fejét. Hiszen úgy szocializálódott, hogy aki több gólt rúg vagy dob, gyorsabban fut, úszik, magasabbra, messzebbre ugrik, nagyobbat vagy többet üt, az nyer. Legalábbis alapesetben, mert a játékvezető, a pontozó látása vagy tisztessége olykor meggyengülhet. Mint eddigi legnagyobb téli olimpiai aranyesélyünk meghiúsulásakor, 1980-ban, Lake Placidben: jégtáncban a kilenc bíróból négy a Regőczy, Sallay, négy a szovjet Linyicsuk, Karponoszov kettőst tette az első helyre, egy holtversenyt hirdetett, ám a szovjet ítész a magyarokat csupán harmadiknak jelölte, így összesítésben egy ponttal elmaradtak Linyicsukéktól.

Botrány, arcátlan csalás, de ha nem is példátlan, azért kirívó. A rövid pályás gyorskorcsolyában ármányról szó sincs, viszont itt a rendszer, a sportág szerves, mindennapos része a drasztikus külső beavatkozás. Az 1500-as elődöntőben Liu Shaoang végzetét is az jelentette, hogy őt találták hibásnak egy ütközésnél. Különösebben nem is panaszkodhattunk; ha az oviban a fél csoport összebunyózik, akkor is be kell állítani valakit a sarokba, mondván: ő kezdte. Aztán vagy így volt, vagy nem.

Ha a 100 méteres síkfutásban, gyorsúszásban vagy 200 méteren kajak egyesben is egyetlen pályára szabadítanák rá a teljes mezőnyt, szintén közelharccá fajulna a verseny. Ez persze elképzelhetetlen, mint ahogyan egyelőre a rövid pályás maratonfutás is.

A rövid pályás gyorskorcsolya ellenben maga a valóság, és természetesen minden kételyünket, fenntartásunkat rögvest eloszlatná egy magyar érem. Mert bár nagyon szeretjük a tiszta sportot – de a sikert még annál is jobban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!